Ajatollah ajánlata



Óvakodni kellene  attól, hogy a legfőbb iráni vallási vezető elutasító reagálását Obama nyitására véglegesnek tekintsük, s azt gondoljuk: Teherán becsapta az ajtót az Amerikával való egyezkedés előtt. Egy – akár papi – diktatúrában mások a szokások, s még a főajatollahnak sem olyan egyszerű viszonoznia a Nagy Sátántól érkezett alkudozási ajánlatot. Egy effajta rezsimben az ellenségkép akár jottányi változtatása kiszámíthatatlan hatással járhat a stílszerűen hithűekre. S a mai Iránban főként a fiatal nemzedékek körében kimutathatóan növekedett a Nyugattal, s benne Amerikával rokonszenvezők aránya. Régi igazság, hogy egy diktatúra akkor kerül veszélybe, amikor engedni kezd.
Egyébként is: Hamenei ajatollah valójában „ellenajánlattal” élt, amikor kevésnek minősítette a washingtoni politikában bekövetkezett változást és számon kérte a továbbit. Ezzel voltaképpen nyitva hagyta a kiskaput a becsapott ajtón. Hajdanán a berlini blokád megszűnésének lehetőségére abból következtettek – amint utóbb kiderült: jogosan – a nyugatiak, hogy Sztálin egy amerikai újságírónak interjút adva (ami önmagában is páratlan eseménynek számított) elmulasztott megemlíteni olyan feltételt, amely a korábbi szovjet megnyilatkozásokban mindig benne volt. Miközben amúgy megismételte keménynek ható álláspontját. Az ajatollah esetében már elmozdulásra vall önmagában az, hogy feltételezi a változást az amerikai politikában (a Nagy Sátánéban!). S ne feledjük: 2003-ban maguk a teheráni vallási vezetők, történetesen Hamenei személyesen küldtek (a svájci diplomácián keresztül) titkos ajánlatot a Fehér Háznak, amit Bush elnök kerek perec elutasított.
De az sem érdektelen, hogy Hamenei kiemelt és sérelmezett két elemet Obama feltételeiből: a felszólítást a terrorizmus támogatásának és az atombomba megszerzésének abbahagyására. Mivel Teherán ezeket természetesen eleve tagadja, ha netán eredményre vezetne az alkudozás Washingtonnal, akkor sem fogja beismerni, legfeljebb tényleg felhagy vele. S akkor majd szintén sértetten emlegeti, mint alaptalan vádakat. Így aztán most is nyugodtan háboroghat miatta, s mellékesen az említéssel elárulja saját népének is, miről kellene esetleg tárgyalni az amerikaiakkal. Hogy ilyen gyorsan reagált, az is önmagában fontos jele annak, hogy van vagy legalábbis lehetséges a változás – Teheránban.

A.J. 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!