A magyar gazdaság tragikus csapdában van, mert a hanyatlás fékezésére, a gazdaság élénkítésére nem állnak a rendelkezésére azok a fiskális és monetáris eszközök, amelyeket Csehország és Lengyelország alkalmazhat – jelentette ki Bokros Lajos szombaton Gyöngyösön.
A GDP-hez viszonyított 70 százalékos államadósság, az államháztartási hiánycél teljesítésének kényszere és a valutaválságtól való félelem miatt nem élhet a jegybank a kamatok csökkentésével, illetve a pénzintézeteknek nyújtott hitelek eszközével – közölte a volt pénzügyminiszter a Fiatal Közgazdászok Országos Találkozóján. Bokros Lajos elmondta: Magyarország ma azért van lényegesen rosszabb helyzetben, mint Csehország vagy Lengyelország, mert abban az időben, amikor a konjunktúra kedvezett az exportnak, elpazarolta a lehetőségeit. Mindennek ma az a következménye, hogy az olyan intézkedések, mint a 13. havi nyugdíj és 13. havi bér nem fenntarthatóak. Ha nem a kormányzat vonja vissza, akkor a piac rombolja le ezeket. Ez utóbbi viszont lényegesen nagyobb megrázkódtatással járna – fűzte hozzá. Ebben a helyzetben nincs más út, mint a reformok útja. Vagyis a magyar gazdaságpolitikának az a felelőssége, hogy a 2010 második felére prognosztizált világgazdasági konjunktúra beindulásának idejére a magyar gazdaság versenyképességét a reformok elindításával legalább részlegesen helyreállítsa – mondta Bokros.MTI
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!