Bombák a léggömbről
Velence igazából a keresztes hadjáratok idején gazdagodott meg. 1204-ben, a negyedik keresztes hadjáratban ugyanis a 90 éves Enrico Dandolo megegyezett a keresztes lovagokkal, hogy ne menjenek Jeruzsálembe, hanem hódítsák meg Konstantinápolyt. Így is történt, Bizánc számtalan kincse a városba került, sőt, a kereskedelmi jogot is Velence kapta meg, és gyarmattá vált az Égei-tenger számtalan szigete. Kréta szintén velencei gyarmat lett, de Korfuba is ellátogattak a velenceiek. A magyar turisták közül nagyon sokan Krétán, Chania városába elmentek már kirándulni, és láthatták a furcsa kis öblöket, a velencei stílusú házakat. Nos, ekkortól lett Kréta Velencéé, és ekkor építették a régi főváros legendás kikötőit. Korfu nagyon sok épülete is a velenceiek uralmának köszönheti létét.
Az anyavárosban, Velencében először faházakat építettek cölöpökre. Ezek közül a legtöbbet tűzvészek pusztítottak el. Aztán ahogy gazdagodott Velence, úgy lett egyre több pénz márványt és köveket hozatni. A talajba vert cölöpökre rárakták a márványt, és erre gyönyörű épületeket emeltek. Főleg a dalmát partok tölgyfáit és fenyőfáit használták cölöpként, de emellett Libanonból is hoztak cédrusokat.
A sok siker persze ellenséget is szült. Velence és Genova háborúja száz évig tartott, végül 1381-ben Genova vesztett. Velence hatalma tovább növekedett, már 45 csatahajója volt az 1400-as évek elején, és rengeteg gályája. A tengerek urává vált, az állami bevételek megközelítették az 1 millió 400 ezer aranyat, és ez igencsak tekintélyes summának számított ekkoriban. Velencéé lett a Ciprusi királyság is, aztán Vicenza, Padova, Verona.
Az aranykornak a törökök vetettek véget, elfoglalták Konstantinápolyt, majd meghódították Ciprust Később jöttek a pestis járványok, a tűzvészek, majd Napóleon. 1797. május 17-én a hadvezér bevonult a városba, eltörölte a karneváli ünnepségeket, a nagytanácsot feloszlatta, a hatalmat pedig átvette. Aztán az osztrákoknak engedte át Velencét, de a biztonság kedvéért a francia csapatok a műkincsek jelentős részét megőrzésre Párizsba magukkal vitték. Az osztrákok ellen sokszor fellázadtak a helyiek, emiatt itt volt az első légitámadás a világon. Időzített órával felszerelt léggömbről bombázták a másképpen bevehetetlen települést, még a Szent Márk tér közepén is robbant léggömbbomba 1849-ben. Végül megdőlt az osztrák uralom, 1866-ban Velence csatlakozott az olasz királysághoz. Kiss Róbert Richard
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!