Kapcsolgatom a tévét, bemondják az egyik csatornán: ma a magyar
parlament ülésén összesen harminc képviselő volt jelen, a plenáris
napirenden a reformkérdések voltak. Felmerült bennem a kérdés, hogy hol
lehet a több száz hiányzó képviselő? Kapnak-e azért fizetést, hogy
„pihennek”, vagy őszintén tesznek rá, hogy az ország sorsáról van szó.
Az egyik nagyon „szegény ember” tulajdonában lévő csatornára kapcsolok. Ettől a tulajtól mindig szeretném megkérdezni, hová tűnt a világhírű IKARUS gyár? Szóval kapcsolok, és ó istenem, ott van a lelkész úr, maga Balog Zoltán, és arról beszél, hogy egy „lex tojás” megbukott. Balog, aki nemcsak lelkész, hanem az Országgyűlés emberi jogi bizottságának elnöke, tart sajtókonferenciát, és azt mondja, hogy ő jogsértőnek vélte a rendőrségi fellépést március 15-én.
Bravó, Balog! Ez a kifejezés jó belépő a jövő évi választásokra. Nem értettem, miért pont a tojás zavarja ezt az emberharcost, de az a megjegyzése, hogy „diktatúrát játszott a hatalom a szabadság ünnepén”, nagyon alpárian hangzott. Elfelejtette, hogy nem a templomában van. Nagyon fáj a lelkész úrnak, hogy a szólásszabadság leple alatt nem rombolhatnak. Balog azt sem látta, hogy ezeket a „harcosokat” a szövegelésük miatt maga a TÖMEG vette kezelésbe, és a rendőrség mentette ki őket. Magam is ezt láttam! Balog ezt nem tudhatta, mert nem volt ott. Nagyon jól végezte a dolgát a rendőrség, és kérem, ne figyeljenek a Balogok szavaira, mert mi nagyon számítunk a rendőrökre, ha bajban vagyunk.
Nem azért írtam ezeket a dolgokat, hogy megvédjem a rendőröket. Őket nem kell védeni, hanem azért, mert hallgatva a Balogokat, az ember érti, hogy ez már mindennek a teteje. Ezeknek semmi sem jó! Az összevisszaság nem a rendőrségen, hanem a Fideszen belül van. Szerintem megőrülnek már, mert még mindig nem sikerült hatalomra kerülni.
Érdekelne, hogy Balog képviselő-harcos mikor fog azok jogaiért szót emelni, akik szeretnének nyugalomban, hőzöngőktől mentesen ünnepelni, és meghallgatni az ünnepi beszédet? Miért Romániából kell nekem hallgatni, hogy mit üzent március 15-én a magyar államelnök? Tudom, hogy ameddig a Fidesz nem fogja elfoglalni a bársonyszékeket, addig sajnos várni kell! És nézni az RTL Klubon Győzikét meg Mónikát.
Guttaman Tamásné, Veresegyház-Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!