A politikusok mirigyei

 Ilyen adat az, amit legutóbb a Medián kutatásából ismerhettünk meg: Magyarországon az emberek 91 százaléka úgy látja, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Most csak a kérdést nézzük: „Ön szerint milyen irányba mennek a dolgok? Jó irányba, rossz irányba, nem tudom”. Nagyjából ennyire egyszerű válaszolni. A Medián másfél évtizede méri a közhangulatot, de ilyen mértékű kiábrándultságot még soha nem tapasztalt. Ez csak azért érdekes, mert most olyan idők járnak a világra, hogy egyébként bőségesen lenne mentsége annak, aki már teljesen elveszítette volna a józan ítélőképességét („nem tudom”). Válságban hajlamos az ember arra, hogy összezavarodjon. Sokféle hatás éri, egyik kiábrándítóbb, mint a másik, és a közélet hazai szereplői sem segítenek a helyzet pontos megítélésében. De a magyarok (valószínűleg a nemzetek többségénél) tisztábban látnak. A Kárpát-medence lakosságát nem téveszti meg, hogy világválság van, és ilyenkor annak is örülni kell, ha az embernek luk van a hátsó fertályán, vagyis ez a józan kis nemzet hideg fejjel és határozottan megállapította, hogy rossz irányba mennek a dolgok. Gyanakodni csak a maradék kilenc százalék miatt lenne okunk, mert azok valamit rosszul látnak, vagy esetleg finom vacsorát kaptak estére, netán a gyerek (feleség) jól megmasszírozta a nyakszirtjüket, amíg bambulták közösen a televíziót, mellé eliszogattak egy kis fröccsöt (sört). Akit ilyen helyzetben támad le a közvélemény-kutató, az eleve nem alkothat józan ítéletet. Persze nem sok ideje van az embernek, amikor nekiszegezik a kérdést: most akkor nézzen körül, és teljesen elfogulatlanul mondja meg, szerinte milyen irányba mennek a dolgok?  Az ember hiába szeretne ösztönösen visszakérdezni, hogy már bocsánatot kérek, de mihez képest? Vagyis, szó sem lehet arról, hogy valaki akár csak bátortalan kísérletet tegyen annak érzékeltetésére, hogy a véleménye nem teljesen független attól, amihez viszonyítani lehet (kell). Ha volna rá lehetőség, akkor a megkérdezett ezerkétszáz ember közül például legalább néhányan megemlítenék, hogy a dolgok nemcsak azért mennek rossz irányba, mert a világválság nem tartozik a jó dolgok közé, hanem azért is, mert viaskodnak (bajvívnak,  birkóznak, sumóznak, pankrációznak) egymással a magyarok ahelyett, hogy egy kicsit, akár csak néhány évre felfüggesztenék a háborúskodást. Mondhatnánk, hogy például ezért is mennek rossz irányba a dolgok, de akkor ennek akár a sebességét is érdemes volna mérni.  Egyre gyorsabban mennek a rossz irányba…? Igazi feladvány: hogyan működik a hagyományos közvélemény-kutatás világválság idején?  Minden ilyen vizsgálatnak az a szakmai alapja, hogy van mihez hasonlítani. Önmagában semmilyen érték sem mond semmit. Azt is lehetne például mérni (ez is egy sebességadat), hogy milyen gyorsan romlik az adat, változatlan feltételek mellett. Vagyis csak a miniszterelnök változik, de nagyjából a külső körülmények megközelítően azonosak az előző kormány által kialakított viszonyokkal. Nem is beszélve a gazdasági felállásról… A nemzeti össztermék növekedése például jól egybevethető azzal, hogy milyen irányba mennek a dolgok. A közérzethez pedig talán még az is hozzátartozik, hogy a forradalom ötvenedik évfordulóján kifütyülik-e a hazánkba látogató köztársasági elnököket és királyokat, illetve, hogy cikázik-e tank a Madách téren az Árpád-sávos zászlókat lengető békés tüntetők között, akikre gumilövedékkel vadászik a demokratikus rendőrség. Vagy például lelövik-e a felgyújtott házból menekülő roma kisgyereket? Ha igen, akkor valószínűleg rossz irányba mennek a dolgok, és már húzzák is be az ikszet a megkérdezett alanyok. De ki tudja, hogy mire gondol a megkérdezett? Mi járt a fejében? Kit okol azért, hogy rossz irányba mennek a dolgok a világban is, meg itthon is? Ha összevonjuk a két dolgot, akkor a „romlás”, a nemzetközi és az itthoni összeadódik, tehát valahol 160 százalék körül járunk már…  Ehhez képest még megnyugtató, hogy a mérés csak 91 százalékot mutat. Van még kifutásunk…

Vicsek Ferenc

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!