Sugár Ágnes szerint a SZÓSZ?!:-) felveszi a versenyt a többi vetélkedővel

 „A Magyar Televízióban tavaly tavasszal, a Nyugat 100 című műsorban debütált az a felállás, mely utána a 100 év – Játék a színházban és most, a SZÓSZ?!:-)-ban is az alapvető szerkezet. Két, háromfős csapat vetélkedik adásról adásra, míg egy harmadik csapat a zsűri szerepét tölti be. Minden adásban fordul a kocka, cserélődnek a feladatok” – mondta a műsorvezető. A mai, második adásban a kódexek korától az sms világáig, a magyar írásbeliség történetébe pillanthatnak be. „Megnézzük például, hogyan keres magának kiadót a kódexmásoló apáca, persze a jelenetet modern köntösbe bújtatva. Ma talán azt kedvelik inkább a tévénézők, ha pörög a műsor, ha tempója van és zajlanak az események. Mindig úgy gondoltam, hogy a közszolgálati tévének, megtartva a komoly mondanivalót, mindenképpen lépést kell tartania a szórakoztatás terén a kereskedelmi adókkal. Ebbe a sorba a SZÓSZ?!:-)
tökéletesen beleillik. Érdekes dolgokról beszélünk, ugyanakkor a hagyományok mellett haladunk – mégis könnyed hangvételben” –magyarázta. A műsorvezető még a sorozat indulása előtt átrágta magát egy alapozó, kétszer-ötszáz oldalas nyelvészeti, nyelvtörténeti könyvön. „A vetélkedővel nem az a célunk, hogy az írásbeliség részletes történetét bemutassuk, hanem, hogy felvessük, mennyi érdekes fordulat, játék van a nyelvben. Nem akarunk elemzőek, vagy túl tárgyilagosak lenni.”
Sugár Ágnes elmondta, családjának nem volt tévés, vagy rádiós múltja, gyerekkorában a televízió fényévnyi távolságra volt az átlagembertől. „Én csupán arról álmodtam fiatalon, hogy egyszer olyan munkám legyen, ami jobbára kötetlen. Már az iskolapadban sem tudtam sokáig egy helyben maradni, izgő-mozgó, mindenre nyitott kamasz voltam. Kicsi koromtól sportoltam és sportolok a mai napig. A rádióban kezdtem el szerepelni, először interjúalanyként, mikor iskolásoktól kérdeztek a közelben dolgozó rádióriporterek. Később bekerültem egy tinédzsereknek szóló műsorba, gimnazista koromban pedig már szinte bejáratos voltam a rádióba” – emlékezett vissza. „A diploma után belpolitikai újságíróként kezdtem dolgozni, a Magyar Rádió riportere voltam. Ekkoriban az átjárás a televízió és a rádió között megszokott és gyakori volt; egy bemondó-meghallgatás alkalmával kerültem az MTV-hez. Mindenevő voltam, semmilyen műfajtól sem zárkóztam el. Komoly műhelymunka folyt a televízióban, szinte a szerkesztőségben éltek az emberek” – mesélte. „Ez a közeg számomra egészen más ablakot nyitott; nem fajsúlyos, társadalmi kérdésekkel foglalkoztam elsősorban, hanem a szórakoztató, vagy kulturális műsorok iránt érdeklődtem. Szinte mindent kipróbáltam: beszélgettem növényápolásról, gyermeknevelésről, egészséges életmódról, amellett, hogy híradóztam is. A kereskedelmi tévék indulásakor én vezettem az első reggeli műsorok egyikét a TV2-n.
Ma már sokkal jobban érdekelnek azok a beszélgetések, ahol kicsit a dolgok mögé lehet tekinteni, a bulvártémák és kérdések nem izgatnak” – tette hozzá.
A műsorvezető fontosnak tartja, hogy amikor munkájáról beszél, nem csak önmagára, hanem az őt körülvevő kollégáira is gondol. „A televíziózás nem annyira egyszemélyes műfaj, amennyire ezt sugallhatják a kereskedelmi tévék. Lehet, hogy én a régi iskolán nevelkedtem, de sosem tudnám egy produkcióra azt mondani, ez az én műsorom. Úgy tanultam, az maradt meg bennem, hogy csak többes számban lehet fogalmazni ebben a szakmában. A műsorvezető senki és semmi azok nélkül, akik a háttérben dolgoznak. Én csupán egy elem, egy szereplő vagyok ebben a csapatban. Szerencsére eddig elkerültek a sztár-allűrök: nem csak tudom, de vállalom is, hogy csapatban dolgozom. Úgy szoktam fogalmazni: köszönjük, hogy velünk tartanak, köszönjük, hogy itt maradtak!”

Á.D.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!