Közösen járőröznek, közösen ellenőrzik az arra járókat majd a védett
területeken a Duna-Dráva Nemzeti Park és az Országos Magyar
Vadászkamara munkatársai, hogy visszaszorítsák a szabályellenesen ott
motorozókat.
A quadmotorosok elleni eredményesebb fellépést teszi lehetővé tavasztól Baranyában a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP), valamint az Országos Magyar Vadászkamara területi szervezetének együttműködési megállapodása, amelyet a két szervezet vezetője hétfőn Pécsett írt alá. Závoczky Szabolcs, a DDNP igazgatója és Bodnár József, a vadászkamara baranyai elnöke által jegyzett dokumentum közös járőrözéseket, ellenőrzéseket és folyamatos információcserét rögzít a motorosok által kedvelt, főleg természetvédelmi területeken. Závoczky Szabolcs elmondta: a quad- és krosszmotorosok tavasztól őszig minden évben komoly károkat okoznak a baranyai erdők talajában és növényvilágában, emellett zavarják a vadakat. Utalt rá, hogy ezen járművekkel közlekedni az erdőkben engedélyhez kötött, és csak a kijelölt utakon szabad, ám erről a vezetők többsége nem akar tudomást venni.K.O.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!