Az első magyarországi Down Világnap tegnapi rendezvényén, a budapesti
Vígszínházban vagy másfél ezer szülő és gyermek tartotta fontosnak,
hogy támogassa a Down Nap üzenetét: a sérült és ép gyermekek
játsszanak, szórakozzanak; több van, ami összeköt, mint ami elválaszt.

A rendezvényt a Down Egyesület szervezte, amelyet olyan szülők alapították, akik egy vagy több Down-szindrómás gyermeket nevelnek, s céljuk felhívni a figyelmet a korai fejlesztés lehetőségére. Évente 150-170 kisbaba születik e szindrómával, harmadukról már születésükkor lemondanak, állami gondozásban nőnek fel. Pedig korai fejlesztéssel be tudnának illeszkedni a társadalomba! Meg tudnak tanulni írni, olvasni, számolni, felnőttként akár munkát is vállalhatnak.  A Down-kóros gyermekekért fellépők közt volt Gryllus Vilmos, Palya Bea, Szalóki Ági, a Makám Együttes és a Vígszínház művészei: Fesztbaum Béla, Csőre Gábor, Sarádi Zsolt, Lajos András, Tornyi Ildikó, Hegyi Barbara, Kútvölgyi Erzsébet, Börcsök Enikő, Igó Éva. A kicsiket bohócok és animátorok várták, volt lufi hajtogatás, kézműves-foglalkozás, rajzverseny. A játszónapon Down-szindrómás gyerekek ismert festőművészekkel, Wahorn Andrással és efZámbó Istvánnal festettek képeket, amelyeket áprilisban elárvereznek, alapot teremtve egy Korai Fejlesztő Központhoz Észak-kelet Magyarországon.(gm)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!