Csoportelsőként lett elődöntős a Győr a női kézilabda Bajnokok
Ligájában, miután a középdöntő utolsó fordulójában, szombaton –
15-13-as félidő után – 30-28-ra legyőzte a vendég román Valceát.
A sorozatban harmadszor BL-elődöntős Győrnek elég lett volna egy pont is az első helyhez, míg a Borbás Ritával felálló vendégek – akiknél Szűcs Gabriella lázas beteg, ezért most hiányzott – csak győzelem esetén előzhettek volna. Kimaradt helyzetekkel indult a csata, aztán Görbicz, Spiridon és Pálinger vezérletével a 18. percre 11-7-re meglépett a Győr. A szünet után azonban felzárkózott a román bajnok, nem sokkal később pedig, emberelőnyös helyzetben ki is egyenlített (17-17). Ettől kezdve megint együtt haladt a két együttes, majd rövid időre fordított a Valcea, míg az utolsó negyedóra 22-22-ről indult. Luca kiállítása során 28-25-re módosult az állás, majd megint minimálisra apadt az előny. A végén Tomori tört be sikeresen a védőfalon át, eldöntve ezzel a két pont és a csoportelsőség kérdését.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!