A címben foglaltakat nem kellene szó szerint érteni, de mégis úgy kell. A dolog lényege az, hogy az angol második ligában játszó 22 éves Priskin Tamás az utóbbi időben szemtelen átejtős-átemelős gólokkal hívta fel magára a figyelmet, olyan csodálatos találatokat érve el, amelyeket az angol lapok is kiemeltek. Priskin 2005-ben került Angliába az ETO-tól, és lehetőséget kapott a Premier Ligában arra, hogy bizonyítsa tehetségét.
A próbajátékon, amikor kint volt, gólokat szerzett és gólpasszokat adott, ami meggyőzte az akkor feljutott csapat vezetőit, hogy érdemes őt leigazolni. Sajnos a kezdet volt csak szép, mert egy idő után nem kapott lehetőséget. Nem is beszélve arról, hogy az újonc Watford az idény végén kiesett. Sajnos Tamás a Premiershipben sem jutott hosszú ideig lehetőséghez, ezért arra kérte a klub vezetőit, engedjék meg, hogy egy rövid időre kölcsönbe menjen egy másik együtteshez, hogy játékban maradjon. Ott aztán gólokkal bizonyított, majd a kölcsön lejárta után ismét visszatért a Watfordhoz. Az utóbbi időben egyre jobb formába lendült, és sorozatban lövi a gólokat. Ám csapata nincs olyan helyzetben, hogy felkerüljön ismét a legmagasabb osztályba, mivel az alsóbb régiókban tanyázik.
Tamásról érdemes elmondani, hogy már 16 évesen bemutatkozhatott az NB I-ben, és 2005-ben a válogatottban. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy Puskás Ferenc és Bene Ferenc után ő a harmadik olyan magyar labdarúgó, aki öt egymást követő válogatott meccsen betalált az ellenfelek kapujába. A sorozat egy idő után félbeszakadt, mert hosszabb ideig nem hívták, ezért nem is volt ott az őszi vébéselejtező meccseken sem. Most viszont Erwin Koeman meghívta az albánok és a máltaiak elleni keretbe.
Mit szól a válogatott behívójához?
– Nagyon boldog vagyok, eddig 18 alkalommal volt módom felvenni a címeres mezt, bár volt egy pauza, amikor nem számítottak rám, most úgy tűnik, hogy a bajnokságban és a kupában való szereplésnek köszönhetően ismét ott lehetek a nemzeti csapatban.
Ha már a nemzeti csapatot említette, ön még Csehszlovákiában, Komárnóban született, és ott kezdett el focizni, majd igen fiatalon Győrbe igazolt. Miután bizonyított, mind a szlovák, mind pedig a magyar válogatott meghívta, s minket választott. Miért?
– Mert magyar származású vagyok, a másik ok pedig, hogy Magyarországon, Győrben volt módom arra, hogy igazán labdarúgó váljék belőlem.
Számos alkalommal talált be az ellenfelek hálójába itthon, és már Angliában is. Melyik az a gólja, amelyik mostanáig a legemlékezetesebb?
– Bármily furcsán hangzik, egy olyan találat a legkedvesebb, amelyet végül is nem írhatok fel a noteszomba. A Premiershipben a Wigan Athleticnek fejelt gólom az, ám a rossz időjárási körülmények miatt a mérkőzést megszakították, így ez a találat csak bennem él.
Belekóstolt a Premier Ligába, nyilván nagy a differencia az első és a másodosztály között, merthogy most éppen ott játszik.
– Természetesen, egy érdekes dolgot azért el kell, hogy mondjak. Amíg a Premier Ligában hallatlanul pengés a játék, egy osztállyal lejjebb viszont nagyon kemény. A hajtás szinte ugyanolyan nagy mindkettőben, sokkal nehezebb a mostani osztályban játszani, mint eggyel feljebb. Itt nagyon sok a test-test elleni csata, hiszen mindenki itt akar kitűnni, hogy bent maradjon a csapatban, vagy pedig a Premier Ligába vigyék el teljesítményének köszönhetően.
Ezek szerint durva a játék?
– Az olyan belemenések nagyon ritkák, amelyek direkt sérülést okozhatnak, csak az erő és a keménység számít. Lehet, hogy egy-két itteni belemenést egy kontinensbeli bíró, nem is beszélve egy itthoniról, biztos, hogy lefújna, itt természetesnek tűnik.
Mi a cél a csapat előtt?
– Minden angol együttes azért hajt, hogy a legmagasabb ligában szerepeljen, így természetesen nálunk is ilyen célokat tűznek ki maguk elé a vezetők és a játékosok, ám egyelőre ettől messzire vagyunk. De megjegyzem, minden más országgal ellentétben Angliában senki se esik pánikba, legfeljebb szomorú lesz, ha csapata akár osztályokkal lejjebb kerül. Itt a szurkolók nem fordulnak el, hogy csak egy példát mondjak, a mi stadionunk nem egészen 20 ezer befogadóképességű, de szinte minden meccsünkön 16-17 ezer néző van kint, annak idején, amikor a Premier Ligában játszottunk, egy gombostűt sem lehetett leejteni a lelátón.
Sokakat meglepett, hogy ennyire jól megy most önnek a góllövés. Minek köszönheti ezt?
– A bizalomnak, hiszen mostanság legtöbbször kezdő vagyok, és a társak is olyanok, ha módjuk és lehetőségük van, akkor rám játszanak.
Sorozatban kifejezetten szemtelen gólokkal keseríti az ellenfelek kapusait. Ez egy bevett és begyakorolt dolog?
– Nem, ez mindig az adott szituá-ciónak a következménye.
Magyarországon a gyors játékosok közé tartozik. És Angliában?
– Itt sem tartozom a lassúak közé, és ráadásul magas vagyok, így a fejjátékommal is beleillek az angol módiba, ahol a játékosok közül szinte mindenki kiválóan használja a fejét.
Aki megnézi az angol csapatok összeállításait, annak feltűnhet: igencsak internacionális a társaság, a világ szinte minden sarkából megtalálható játékos. A Wadford sem kivétel ez alól?
– Kivétel. Mert nálunk zömmel tehetséges angol srácok játszanak, velem együtt összesen 6 más országból származó játékos van csak.
Hamarosan folytatódik a világbajnoki selejtezősorozat. Hogyan látja csapatunk esélyeit?
– Az őszi mérkőzéseken nem voltam ott. Most viszont ismét lehetőséget kaptam, pontosabban szólva meghívtak a keretbe. Úgy gondolom, hogy az elmúlt évtizedekben soha nem voltunk olyan jó pozíció-ban, mint most a folytatás előtt, hiszen a második helyről vágunk neki. Persze nem lesz könnyű, mert igen nehéz a csoportunk, hiszen a svédek, a dánok, a portugálok, az albánok és a máltaiak az ellenfelek.
Papíron a két leggyengébb ellenfél ellen nyitják a tavaszt, az albánokkal és a máltaiakkal játszunk majd.
– Ma már nincs gyenge ellenfél, senkit sem szabad lebecsülni, hiszen ha csak azt vesszük alapul, hogy az albánok az abszolút esélyes portugálokkal szemben sem maradtak alul, vagy hogy a dánok Portugáliában verték meg Cristiano Ronaldóékat.
Volt egy sorozata, amikor öt alkalommal is betalált minden válogatott meccsen.
– Arra nagyon büszke vagyok, és remélem, ha lehetőséget kapok Koeman kapitány úrtól, akkor sikerül ezt meghálálnom. De nem az a lényeg, hogy én lőjek gólt, hanem az, hogy a csapat nyerjen és jól játsszon.
Fluck Miklós
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!