Jenson Button, a Brawn-Mercedes brit pilótája indulhat az élről a Forma–1-es világbajnokság idei első futamán, a vasárnapi, melbourne-i Ausztrál Nagydíjon.
körülmények között még soha sem próbálták ki.
Akkor most lépjünk egy lépést hátra a következő sorba, ahol a német Sebastian Vettelé (Red Bull-Renault) lett a harmadik rajtkocka, a negyedik pozíciót a lengyel Robert Kubica (BMW-Sauber) szerezte meg. A címvédő brit Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) – a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) döntése nyomán – csak a 18. helyről vághat neki a vasárnapi, 58 körös GP-futamnak. A szigetországi pilóta tavaly az első helyről, a pole pozícióból indulva diadalmaskodott Melbourne-ben, ehhez képest most – műszaki gondok, a sebességváltó kényszerű cseréje miatt – az időmérő második szakaszába már nem tudott bejutni, így a hátsó fertály tagjaként kell(ene) bizonyítania, hogy sem ő, sem a McLaren nem gyengült meg az új szezonra. Hátrébb sorolta az FIA a Toyota két pilótáját is: mivel az ellenőrzéskor autójuk hátsó szárnyának bizonyos elemeit az előírtnál hajlékonyabbnak találták, a hatodik időt autózó német Timo Glockot és az eredménye alapján eredendően
nyolcadik olasz Jarno Trullit az utolsó sorba, Hamilton mögé „száműzték”. A 2007-es vb-győztes finn Kimi Räikkönen (Ferrari) a 9., csapattársa, a tavaly a végső sorrendben második brazil Felipe Massa a 7., a korábbi kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso (Renault) a 12. lett az időmérőn.
Az új rajtsorrend:
1. sor: Jenson Button (brit) Brawn-Mercedes 1:26,202 perc
Rubens Barrichello (brazil) Brawn-Mercedes 1:26,505
2. sor: Sebastian Vettel (német) Red Bull-Renault 1:26,830
Robert Kubica (lengyel) BMW-Sauber 1:26,914
3. sor: Nico Rosberg (német) Williams-Toyota 1:26,973
Felipe Massa (brazil) Ferrari 1:27,033
4. sor: Kimi Räikkönen (finn) Ferrari 1:27,163
Mark Webber (ausztrál) Red Bull-Renault 1:27,246
5. sor: Nick Heidfeld (német) BMW-Sauber 1:25,504
Fernando Alonso (spanyol) Renault 1:25,605
6. sor: Nakadzsima Kazuki (japán) Williams-Toyota 1:25,607
Heikki Kovalainen (finn) McLaren-Mercedes 1:25,726
7. sor: Sébastien Buemi (svájci) Toro Rosso-Ferrari 1:26,503
Nelson Piquet jr. (brazil) Renault 1:26,598
8. sor: Giancarlo Fisichella (olasz) Force India-Mercedes 1:26,677
Adrian Sutil (német) Force India-Mercedes 1:26,742
9. sor: Sébastien Bourdais (francia) Toro Rosso-Ferrari 1:26,964
Lewis Hamilton (brit) McLaren-Mercedes 1:26,454 - szabálytalan sebességváltócsere miatt 5 hellyel hátrébb sorolták
10. sor: Timo Glock (német) Toyota 1:26,975
Jarno Trulli (olasz) Toyota 1:27,127 - szabálytalan alkatrészek használata miatt az utolsó két helyre sorolták őket vissza.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!