Egy héttel a kormányfői leköszönés után szombaton este, az MSZP kibővített elnökségi ülésén Gyurcsány Ferenc lemondott a pártelnöki posztról is. A kormányzó párt vezető testületének ülése szombaton reggel kezdődött, s drámai tanácskozások követték egymást, s a nap folyamán fölvetődött a párton kívüli gazdasági miniszter, Bajnai Gordon jelölése. Késő délután Kiss Péter kancelláriaminiszter bízott a tárgyalások sikeres lezárásában.
Értesülések szerint Gyurcsánnyal szemben „egyre komolyabb indulatok” alakultak ki. Miután a megyei MSZP-elnökökkel is tárgyaltak, az esti frakcióülésen lapzártánkkor még vitatták a miniszterelnök-jelöltet. A VH értesülése szerint a képviselőcsoport szimpátiaszavazásán Gráf Józsefet és Bajnait egyaránt támogatták. A pártelnöki posztra a szocialisták egyik „erős emberét”, Kiss Pétert vagy Szekeres Imrét várják, de erről a kormányfőről az SZDSZ-szel folytatott egyeztetés után döntenek.
Benyújtotta lemondását Gyurcsány Ferenc a pártelnöki posztról szombaton. A kormányfő az MSZP elnökségi üléséről távozóban erősítette meg a hírt az MTI-nek, hozzáfűzve: a jövő heti kongresszuson új elnököt választ a párt. Gyurcsány Ferencet 10-20 tüntető Árpád-sávos zászlókkal, pfujolással és kiabálással fogadta – egyikük a Hirszerzo szerint arcon is köpte –, ezért nem tudott az épület előtt beszállni autójába. A Jókai utcában mintegy 50 rendőr áll sorfalat az úttest két oldalán.
A miniszterelnök arról nem nyilatkozott, hogy Bajnai Gordon lesz-e a kormányfőjelölt, de azt mondta, biztosítani tudják a többséget az új jelölt megválasztásához. A többi elnökségi tag nem nyilatkozott az újságíróknak.Az MTI szerint három lehetséges jelöltről kezdett egyeztetni a frakció az esti ülésen: Szekeres Imréről és Kiss Péterről mint a pártelnöki poszt várományosáról és Bajnai Gordon miniszterelnök-jelöltről. A megyei elnökök a délutáni ülésen pártolták Bajnai jelölését, írta az MTI.
A szombati kronológia a hét közepén kezdődött: Glatz Ferenc már ekkor azt kérte levélben Gyurcsány Ferenctől, hogy vegyék le nevét a kormányfőjelöltek listájáról, az akadémia volt elnöke ezt a levelet csütörtökön küldte el Gyurcsány Ferencnek. Korábban elképzelhetőnek tartotta, hogy elvállalja a jelölést, azonban szerinte nincs meg ez a háttér, ezért is írta meg a levelet.
Az MSZP-nek az a célja, hogy szélesebb politikai támogatással rendelkező kormány alakuljon – mondta Nyakó István, a párt szóvivője az MSZP Országos Elnökségének ülése után Budapesten, újságíróknak.
Nyakó István sajtóhírekre reagálva közölte, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök továbbra is fenntartja álláspontját, hogy „ha egy pártból jön a miniszterelnök, akkor egyben ő legyen a párt elnöke is”. Hozzátette: a kormányfő szerint nem szabad kialakulnia két hatalmi centrumnak egy párton belül.
A szóvivő elmondta, hogy Gyurcsány Ferenc mindezt alkalmazta saját helyzetére is, arra gondolva, hogy amikor kormányon van egy párt, akkor a párt vezetése és a miniszterelnöki pozíció ne váljon ketté. Ezt a felvetést az országos elnökség nem tartotta aktuálisnak – tette hozzá.
Az Index szerint négy lehetséges miniszterelnök-jelöltről tárgyalt részletesen szombat délelőtt az MSZP vezetése. A névsor: Gráf József, Vértes András, Takács János és Bajnai Gordon. Gráf nem vállalta, Vértesre és Takácsra már nemet mondott az SZDSZ, maradt tehát esélyesnek a gazdasági miniszter, Bajnai Gordon. Az MSZP abban bízik, hogy Kóka János meg tud győzni legalább néhány szabad demokratát, hogy támogassák Bajnait. Kóka ugyanis az üzlettársa volt, és a szocialisták szerint ezért biztosan támogatná őt.
Az Origo így látta a szombat délutánra kialakult helyzetet: megroggyant Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és ezért ki kell vonulnia a méltatlanná vált politikai helyzetből – nagyjából így összegezhető a kormányfővel szemben péntek óta egyre nyíltabban megfogalmazódó szocialista kritika. Az elhúzódó kormányválság pénteken kikezdte Gyurcsány pártbeli támogatottságát is. Szóvá tette a helyzet tarthatatlanságát több szocialista politikus is, így Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke és Suchman Tamás, kiemelt fejlesztésekért felelős kormánybiztos. Karsai József szocialista képviselő szombaton azt mondta az [origo]-nak: támogatná Gyurcsány Ferenc távozását. „Kicsúszott alóla a talaj, megroggyant, látszik rajta, már nem is nyilatkozik” – mondta hozzátéve, hogy a kormányfőnek be kell látnia, hogy nem tudja már megoldani a helyzetet. „Mitől lenne jó pártelnök?” – kérdezte.
Mint mondta, az MSZP-nek az a célja, hogy szélesebb politikai támogatással rendelkező kormány alakuljon, ezt fogják javasolni az MSZP megyei elnökeinek, akik délután négy órától közös konzultációt tartanak az országos elnökséggel.
A Hirszerzo azt állította, az MSZP elnökségi ülésén teljes káosz alakult ki. Szombat délutáni információk szerint a párt középszintjéről egyre komolyabb indulatok mutatkoztak Gyurcsánnyal és az MSZP-elittel szemben.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!