Kettős állampolgárságot ígért a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári jubileumi közgyűlésén szombaton Orbán Viktor, a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség elnöke, azt hangsúlyozva, hogy a magyar nemzet újraegyesítése egyik alappillére pártja programjának.



Az 1989. február 26-án megalakult KMKSZ ünnepi rendezvényének – huszadik, jubileumi közgyűlésének –  részvevőit köszöntve Orbán Viktor a legutóbbi magyarországi fejleményekre utalva kijelentette: „a változás úton van, és hamarost meg is fog érkezni”. Ez pedig azt a reményt nyitja meg – tette hozzá a politikus –, hogy nincs már messze az idő, amikor a státustörvényt majd ismét módosítja a magyar országgyűlés, és visszaírják azt a mondatot, amelynek a törlése árulás és önfeladás, amely mondat úgy hangzik: a magyar nemzet létezik.
A Fidesz elnöke – emlékeztetve a 2004. december 5-i, kettős állampolgárságról szóló népszavazásra – kifejtette: akkor mégiscsak az igenek voltak többségben, és ha van egy rendes, becsületes népképviselete a magyarországi magyaroknak, akkor egy ilyen népszavazás eredményét – függetlenül attól, hogy az nem kényszerítő erejű – a demokrácia szokásaihoz híven, irányadó politikai tényként veszi figyelembe. Mivel itt erkölcsi tényről van szó, amely – mint fogalmazott – súlyosabb, mint a politikai tény, „ezért most már csak egy olyan parlamentre van szükség, amely ezt tudomásul veszi és a szükséges törvényt megalkotja, mint ahogy mi készen is állunk arra, hogy ezt a törvényt megalkossuk”. A magyar nemzet újraegyesítése ugyanis egyik alappillére a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség programjának – hangsúlyozta a magyar politikus.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!