Iveta Radicová, a szlovák ellenzék közös államfőjelöltje MTI-jelentés szerint felszólította Ivan Gasparovic jelenlegi köztársasági elnököt, hogy állítsa le a lakosság megfélemlítését és ne használja a magyar kártyát választási kampányában, illetve nyilvánosan határolódjon el ezektől az akcióktól.
A szlovák államfő szóvivője útján visszautasította a kritikát. „Ivan Gasparovicnak semmi köze mindehhez. A magyar kártyát Radicová húzta elő” – reagált az ellenzéki jelölt sajtóértekezletére Marek Trubac elnöki szóvivő.
Piszkos elnökválasztási kampány folyik Szlovákiába – állítja a Sme című vezető szlovák véleményformáló lap szombaton. Az újság szerint ki kell vizsgálni, hogy ki állhat a hamisított röplapok mögött. „Itt egyáltalán nem a dél-szlovákiai magyarokról van szó, hanem az északon (délen, mindenütt) élő szlovákokról, akik körében olyan nyugtalanságot és félelmet kell kelteni, hogy elmenjenek választani. És azoknak az embereknek, akik életükben élő magyart még soha nem láttak, még nehezebb megmagyarázni, hogy azok (a magyarok) mire vágyakoznak. Nem a magyarok vágyairól, hanem a nemzetek egymás elleni felbujtásáról van szó” – szögezi le a lap, amely több írásban is foglalkozik a témával.
Öllös László politológus az Új Szó című szlovákiai magyar lapban úgy véli: ezzel a lépéssel a szlovák választókat akarták elriasztani Iveta Radicovától – azzal, hogy folyamatosan a jelölt „magyar kötődéséről” beszélnek. A politológus úgy véli, nagyon sok függ attól, milyen lesz az eset utóélete. „Ha kritikamentes lesz a visszhang, akkor elriaszthat, ha viszont világossá teszik, hogy provokációról van szó, akkor a vita arról fog szólni, amiről igazából szólnia kell. Tehát hogy azoknak, akik ezt a szórólapot előállították, milyen tényleges képet alkottak a szlovákiai politikai pluralizmusról és a választásokról” – nyilatkozta Öllös. Berényi József, az MKP elnökhelyettese provokációnak és veszélyes lépésnek tartja a röplapos akciót, amely nagyon rossz irányba befolyásolhatja a szlovák–magyar viszonyt. Berényi úgy látja, hogy a pénteki „szórólapszórás” összefügg a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) szombati elnökválasztási „mozgósító konferenciájával”. Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke ezt „hülyeségnek” tartja, és véleménye szerint ilyet az SNS nevében nem tesz senki.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!