Évek óta nem látott méretű tömegdemonstrációval kezdődött szombaton Londonban az a többnapos tiltakozássorozat, amelyet számtalan csoport szervez a húsz legnagyobb fejlett és fejlődő gazdaság (G20) jövő heti londoni csúcstalálkozója előtt. Az országcsoport állam- és kormányfői – köztük Barack Obama amerikai elnök – április 2-án tartanak értekezletet a válságkezelő intézkedésekről a kelet-londoni ExCel rendezvénycsarnokban.
első mozzanataként mintegy 150 különböző csoport hirdetett – hangsúlyozottan békés célú – tüntető felvonulást szombatra London belvárosába. A Scotland Yardot mindazonáltal nem elsősorban a szombati – a hatóságokkal teljes együttműködésben szervezett – felvonulás aggasztja, hanem a G20-csúcs előtti napokban várható megmozdulások, amelyek közül a rendőrség szerint többnek is kifejezetten zavargások és erőszakos rendbontások kirobbantása a célja. Folyamatos londoni sajtóbeszámolók szerint a rendőrségi hírszerzés „példátlan mértékű” előkészületi aktivitást észlel anarchista és kapitalizmusellenes csoportok körében. Olyan, korábbi zavargások során hírhedté vált szerveződések is megjelentek a színen, amelyek évek óta nem hallattak magukról. A tervbe vett akciók között szerepel a Bank of England – a brit jegybank – „ostroma” is április elsején. Ezt a „Holtak kormánya” (Government of the Dead) nevű anarchista csoport szervezi, állítólag több ezer antikapitalista tüntető részvételével.
Biztonsági kérdésekről és a kétoldalú viszonyról tárgyal majd Londonban szerdán Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök – hangsúlyozta szombaton Moszkvában újságírók előtt Szergej Prihogyko orosz elnöki tanácsadó, aki bejelentette: az április elsejei találkozón két nyilatkozatot írnak alá az államfők, a hadászati támadó fegyverzetekről, illetve az orosz–amerikai viszonyról. Obama és Medvegyev megállapodnak az újabb orosz–amerikai csúcs időpontjáról is. Az orosz elnöki tanácsadó a Londonban elfogadásra kerülő nyilatkozatokat jó kiindulópontnak minősítette a további munkához a kétoldalú kapcsolatok fejlesztése, illetve az idén lejáró START-1 szerződés felváltására formálódó új szerződés kidolgozása szempontjából, s kitért arra is: Medvegyev elnök szeretne megállapodni az amerikai elnökkel, hogy megkezdik az európai biztonsági szerződés kidolgozását is.
Prihogyko „ismerkedő” jellegűnek, „az órák egyeztetését” szolgálónak minősítette az első Obama–Medvegyev találkozót, hangsúlyozva, hogy az elnökök külön is találkoznak amellett, hogy a G8 országcsoport júliusi olaszországi csúcsértekezlete, illetve az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés, az őszi szingapúri APEC-csúcs is alkalmat ad a kétoldalú tárgyalásokra.
Nincs szó arról, hogy az amerikai rakétapajzselemek kelet-európai telepítése – illetve az arról való lemondás – és az iráni nukleáris fegyverek kérdése valamiféle csereüzlet tárgyát képezné Oroszország és az Egyesült Államok között, s ez nem is lenne megengedhető – mondta Dmitrij Medvegyev. Az orosz államfő a BBC brit műsorszórónak nyilatkozva – interjúját szombaton előzetesen ismertették Moszkvában – azonban rámutatott: meggyőződése, hogy mindkét kérdésről szó lesz a Barack Obama amerikai elnökkel április elsején, Londonban tervezett első személyes találkozóján. Az interjúban Medvegyev kijelentette: Afganisztánból továbbra is számos fenyegetés indul ki, s ezért Moszkva kész részt venni a rend helyreállítására, a terrorista veszélyek felszámolására irányuló erőfeszítésekben, egyebek között a korábban vállalt kötelezettségek keretében is.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!