Kritikus csúcsok



Churchill találta ki a csúcstalálkozó elnevezést, s az ötvenes évek óta az országok legfőbb irányítóinak tárgyalása mindennapossá vált. Mostanság az állam- és kormányfők évente többször is tanácskoznak, egy EU-csúcs jószerivel már nem is számít médiaeseménynek, de a nagyhatalmi párbeszédek is rendszeressé váltak. Immár a G8 csúcshoz is G20-as kapcsolódik, logikus módon, hiszen új világgazdasági hatalmak törtek előre. S ha „világkormányról” nem is beszélhetünk, mind több gazdasági és politikai ügy követeli meg a nagyhatalmi egyeztetést és lehetőleg egyetértést.
A pénzügyi világválság mindenképpen. Tavaly november derekán a washingtoni csúcson meg is egyeztek abban, hogy e tavaszra, a londonira már konkrét lépésekkel érkeznek: miként lehet újjá alakítani, magyarán megrendszabályozni a nemzetközi pénzügyi rendszert és kizárni hasonló válságok lehetőségét is. Szombati interjújában a londoni The Timesnak, a pénzügyi kérdésekben világszerte irányadónak tekintett Soros György okkal jelentette ki, hogy katasztrófával érne fel, ha a G20 értekezleten nem születnének tényleges döntések, most már nem elég csupán általános elvek megfogalmazása, mint történt novemberben. Soros szerint akár szét is hullhat a globális kereskedelmi és pénzügyi rendszer, ha a londoni csúcs kudarcba fulladna. A VH-nak adott minapi interjújában Almunia, az Európai Unió pénzügyi biztosa azonban nem tartott ettől, ő kilátásba helyezte ezeket az új döntéseket.
A világgazdaságin kívül NATO-csúcs is lesz a héten, az új amerikai elnök bemutatkozásával, s Obama kétoldalú találkozói – közte az első orosz kollégájával – az egyedüli szuperhatalom vezetőjének igazi világpolitikai nyitányát jelenti. S egyben az új – avagy nagyon is régi, Bush előtti – multilaterális amerikai külpolitika nyitánya, amelynek lényege, hogy a szuperhatalom nem magányos seriffként viselkedik a nemzetközi porondon, az aki nincs velünk, az ellenünk hidegháborús elvet követve. Igaz, ennek fejében Obama nyilván, sőt emberei máris, a partnerek nagyobb részvételét és tehervállalását sürgetik, olyan kritikus terepeken is, mint Afganisztán. Miközben magának az amerikai elnöknek meg kell hoznia kritikus döntését a megörökölt háború folytatásának mikéntjéről. Csúcspartnerei alighanem legalább olyan izgatottan várják a találkozást Obamával, mint a globális közönség.A.J.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!