Két biztos képviselői hellyel számol az MDF az európai parlamenti
választásokon – mondta Dávid Ibolya pártelnök az MTI kérdésére az MDF
kampánynyitóján szombaton Budapesten.


Két biztos képviselői helyre számít a Magyar Demokrata Fórum az európai parlamenti választáson, de egy nagyon jó szereplés esetén akár a negyedik helynél állhat meg a lista – mondta Dávid Ibolya a kampánynyitón tartott sajtóértekezleten az MTI kérdésére. Az MDF EP-listájának ötödik helyén álló pártelnök hozzátette: ő maga „nem kacérkodik” az európai képviselőséggel.
Az MDF európai parlamenti listáját Bokros Lajos vezeti, őt kilencen követik: Habsburg György, Kerék-Bárczy Szabolcs, Joó Szabolcs, Dávid Ibolya, Járai Zoltán, Pusztai Erzsébet, Nagy Tamás, Farkas Péter és Kemény Attila. Az MDF kampánynyitóján Bokros Lajos mellett beszédet mondott Dávid Ibolya pártelnök, valamint Habsburg György is.
A megszűnt MDF-frakció tagjai közül Boross Péter, Hock Zoltán, Csáky András és a Katona Kálmán sem vett részt a párt szombati EP-kampánynyitóján. Az MTI helyszíni információi szerint többen közülük nem is kaptak meghívót a rendezvényre. Katona Kálmán telefonon nyilatkozva az MTI-nek azt mondta: azért nem vesz részt az eseményen, mert „nem ért egyet az egész konstrukcióval”. Nemcsak Bokros Lajos jelölésével, de a teljes EP-listával nem ért egyet, ahogy a mostani „összevissza beszéddel sem” – tette hozzá. „Amit most csinál az a nő, azzal én nem értek egyet, ezért nem járok ezekre a rendezvényekre” – hangsúlyozta Katona Kálmán Dávid Ibolya pártelnök irányvonalára célozva.
Abszolutista diktátorok programjához hasonlította Bokros Lajos, az MDF európai parlamenti listavezetőjének válságkezelő elképzeléseit az Ifjúsági Demokrata Fórum országos választmányának elnöke szombaton a fővárosban. Hozzátette: Bokros Lajos diktatórikus hajlamaiban sokban egyezik Dávid Ibolyával, aki a saját pártjában is ilyen eszközökkel hallgattatja el a neki nem tetszőket, „hol NBH-s CD lobogtatásával, hol törvénytelen kizárásokkal”.MTI

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!