Hangverseny és pizzéria
Velence nem csak arra alkalmas, hogy a bőröndöket cipelve egy kis izomzatot felszedjünk magunkra, hanem arra is, hogy a szűk sikátorokban andalogva sétálunk kedvesünkkel. A békét és a nyugalmat csak néha zavarja meg néhány méregdrága üzlet. Rengeteg a templom, egyik gyönyörűbb, mint a másik. A Szent Sebestyén-templomnak, mint gondolásunk elmondta, nagyon jó az akusztikája, emiatt rengeteg itt a hangverseny. A tenger öblében álló csodálatos épületek még mindig süllyednek egy picit évről évre, de az olasz kormány nagyon sokat áldoz arra, hogy a lagúnák városa ne tűnjön el a habokban. Van miből renoválni, hiszen Velencét, rengeteg turista keresi fel.
A Szent Márk tér mellett vehetünk jegyet a dózsék egykori palotájába. Már az udvar is érdekes, a termekben aztán láthatjuk a gyönyörű freskókat, szobrokat, és a tanácstermek faragott székeit. A leghíresebb dózse Enrico Dandolo volt, aki 90 éves korában meghódította Konstantinápolyt, és feltöltötte a kincstárakat. Ő szerezte meg a Négy ló szoborcsoportot is, amely a Szent Márk székesegyháznál látható. Enrico Dandolóról egy festmény van a palotában, a mai napig meg lehet ezt csodálni.
Velence a magyar turistáknak drága város. Ennek ellenére sok helyütt nagy a sor, és még a szendvicsért is várni kell vagy 20-25 percet. Persze az elit éttermek valamelyikét is lehet választani, itt azonban borsosak az árak. Mégis érdemes kipróbálni a Szent Márk tér kávézóját, a forró csoki mellett lehet élvezni a páratlan hangulatot.
Kiss Róbert Richard
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!