Varga, a Fidesz alelnöke Tapolcán kijelentette, hogy az új kormánynak
egy feladata lesz, a „túlélésre játszás egy báb miniszterelnökkel”.
Elfelejti, hogy ma Magyarországon igazán fantasztikus szakemberek gárdája él, akik nem foglalkoznak politikával, nem érdekli őket sem Orbán sem Gyurcsány, pláne Varga, de az ország érdekei annál inkább. Nem egy Patyomkin-falu érdekli őket – ahogy Varga kifejezte magát –, hanem hogy az ország ebben a nehéz gazdasági helyzetben kezdjen előrehaladni.
Varga meg már végre egy új lemezt tehetne fel. Majdnem hét évig nem engedte a Fidesz a kormányt normálisan működni, és most, amikor Gyurcsány lemondott, hagyja már ki a szövegekből a miniszterelnök nevét! Gusztustalan az egész. Igaz, a Fidesz részéről új eligazítás, új szlogen nincs. A párt vezetői-nek nyilatkozatai és az egész bagázs viselkedése hétfőn a parlamentben, mindent elárult. Úgy viselkedtek, ahogy megszoktuk ebben a 20 évben – mint a csőcselék. Félig feküdtek a padban, beszélgettek, amikor más beszélt, röhögtek, és két kézzel, tele vigyorral ütötték az asztalukat.
Este a külföldi tévécsatornák ezt megmutatták, és én nagyon szégyelltem magam miattuk. Sőt, és ez nem mellékes, a felszólalásuk az alpári kifejezéseket is túllépte. Semmi kötelességtudat nincs bennük, és nem is lesz. Varga a beszédével azt jelezte, hogy nekik nem számít, ki lesz Magyarország új miniszterelnöke: ha a neve nem Orbán, akkor lehet az új ember professzor, akadémikus, Nobel-díjas közgazdász, a Fidesznek csak rossz lehet. És ez a legnagyobb tragédia. Őket csak és kizárólag a hatalom érdekli.
Jakubovics Katalin Dunakeszi,
mérnök-közgazdász
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!