Tudja vagy hallotta?

El nem tudtam volna képzelni, hogy fejlődésünk során eljutunk oda, hogy emberek sokaságának nem lesz lehetősége vonaton, autóbuszon bejutni a legközelebbi településre, hogy nem lesz posta, orvos, ugyanakkor másoknak az internet segítségével a lakásában lesz a nagyvilág!
A korábbi, „mindenki egyenlő” gondolkodásból mára a legszegényebb és a leggazdagabb között akkora lett a különbség, hogy sokan nem is hiszik el.
Meg kellene érteni végre, hogy ezek feloldásában nagy felelőssége van az egyes embernek!
Állítólag azt vártuk évtizedeken keresztül, hogy demokrácia legyen, hogy felnőttként kezeljen bennünket a társadalom, hogy legyen választási lehetőségünk, hogy az általunk választott vezetők a lehető legjobb tudásuk szerint tegyék a dolgukat a kisebb-nagyobb közösségek, végső soron hazánk érdekében.
Legyen lehetőségünk beleszólni az irányításba, aktívan vehessünk részt a fejlődést befolyásoló döntésekben. Sokan gondolták úgy, hogy a közéletben való részvétel tanulási folyamatának színtere a számtalan civil szervezet, a különféle érdeklődési körök, egyesületek, alapítványok.
Aztán egyszer csak elfáradtunk, elkezdtünk mutogatni a másikra, az irigységet magas szinten kezdtük gyakorolni, minden rosszért más a hibás! Saját felelősségét – a „nagyokhoz” hasonlóan – senki sem vállalja. Kőműves Kelemen mára már csak mosolyog a bajusza alatt, hiszen nincs új a nap alatt: amit az egyik felépít, azt a másik lebontja és fordítva!
Nagy kérdés számomra, hogy az egyszerre kitágult és összezsugorodott világban a XXI. század magyarja mennyire lett művelt, értelmes vagy növekedett a felszínessége? Van-e összefüggés az emberi butaság, a hiszékenység növekedése, illetve a többség által megválasztott vezetők amnéziája között? 
Az egyéves értékelés kapcsán olvasom, hogy „Megfelelünk az elvárásoknak…, de ilyen nagyarányú bizalom elnyerése kellemes meglepetést okozott.” Mindez ott hangzik el, ahol az új vezetés „rendkívül nehéz” körülmények között vette át a település irányítását, egyben gigászi munkával, azonnal hozzáfogott a romlás megállításához, s egy év alatt egyszerre sikerült a napról napra, rosszabbnál rosszabb állami döntések közepette sikeres munkát végezni úgy, hogy egyben az emberek szeretetét, bizalmát, háláját is megtartották, sőt növelték.
Hihetetlen csoda: az ember, újra és újra elhiszi az ígéreteket, reménykedik, hogy majd a másik kikaparja neki a gesztenyét, aztán ha egy kicsit vagy nagyon másképp történnek a dolgok, megsértődik, s bár ésszel tudja, hogy kitartó munka nélkül nincsen eredmény, mégis úgy tesz, mintha neki csak a siker járna!
Az is régi tapasztalatom, hogy a zsenikkel és a nagyon butákkal nincs gond, mindkét típust ismerheti az olvasó, igazán gond a félművelt emberrel van! Ő az, aki csak részben tudja, nagyobb részben hallotta, mondták neki, belesodródott, úszott az árral, nem zavartatja magát a tényektől, ő az, aki csak akkor érzi jól magát, ha hangosabb, durvább a többieknél, ő az, aki rendre megszegi a törvényeket, de ha esetleg felelősségre vonják, azonnal a személyiségi jogaira hivatkozik, s közben a kötelességeit elfelejti! Érdemes figyelmesen megnézni az arcokat a különféle televíziós csatornákon! Az ilyen embert – amikor meglátja magát – büszkeség tölti el? Mutatja a gyerekének, a családnak, a rokonoknak, az ismerősöknek?
Mikor növünk végre már fel, mikor tanulunk a hibáinkból, tévedéseinkből?                            
Sógor Ferenc, Sopron

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!