Először fordul elő, hogy egyetértek a Fidesszel, Sz. P. szájjártatóval,
és a március 23-án konstruktív bizalmatlansági indítvány útján, új
miniszterelnök kijelölését és kormány alakítását javasló kormányfő elől
eleddig programozott nyúlként eliszkoló vezér által a Ház ülésein
hónapokig magára hagyott, ezúttal magát hisztérikus „madámként’”
produkáló helytartójával N. T.-ral. Üdvözlöm, hogy „a Fidesz úgy
gondolja, hogy egy bukott miniszterelnök és egy bukott párt nem akarhat
kormányt alakítani.” Ebből arra következtetek, hogy a Fidesz igaz útra
tért, nem akar kormányozni, mert nem egyszer, hanem kétszer volt bukott
párt, kétszer bukott miniszterelnökkel.


Hogy is volt, illetve van ez? A Magyar Szocialista Párt 1994-ben, az országgyűlési választásokon a mandátumok 54 százalékát szerezte meg, a Fidesznek az utolsó, éppen „bejutó” (hatodik!) hely jutott.
Igaz, hogy az 1998-as országgyűlési választásokon a liberálisból konzervatív-jobboldalivá, a hajdani polgárpukkasztókból polgárivá kikupálódott, Fidesz – megelőzve a második helyen, 134 mandátummal „befutó” MSZP-t –, első helyen végezve, 148 mandátumot szerzett. Ez azonban nem volt elég az üdvösséghez, így a választások előtti esküdözései ellenére, koalícióra lépett az anakronizmust és a politikai szélhámiát megtestesítő Torgyánnal és kisgazdáival. Majd amikor az Országgyűlés a kisgazdák voksainak „segítségével” elfogadta a (törvénytelenül) kétéves (!) költségvetést, üstöllést megkezdték és pimasz, cinikus  akciósorozattal kompromittálták, majd pártjával együtt kiakolbólították Torgyánt a koalícióból.
Ezt nem azért mondom, mintha sajnálnám, vagy hiányolnám, csupán a viszolyogtató fidesznyik módszerekre szeretném emlékeztetni, és a jövőre nézve figyelmeztetni feledékeny polgártársaimat.
2002-ben a közigazgatás és az igazságszolgáltatás eminens stallumaiba „bebetonozott” feltétlen hívek voksaiban, toborzó és meggyőző erejében bízva, az öntelt Fidesz-MPP elvesztette első, a kormányfőt s általa a kormányt adó helyét. 
2006-ban, a Fidesz és vazallusai által, az MSZP ellen folytatott rágalomhadjárattal felérő kampány ellenére, az MSZP végzett az első, a kormányfőt adó nyerő helyen. Az a Fidesz-MPP ismét elbukott.
Ez az elsőnél is fájdalmasabb bukás volt. Megnehezítette Orbánnak a legyőzhetetlen vezér” imázsának fenntartását. Mindezek ellenére, még most sem képes levonni a konzekvenciát. A gazdasági válsággal küzdő ország érdekében – mint ahogy Gyurcsány Ferenc teszi – neki is  „le kellene mennie a pályáról”. 
Ezek után azt hiszem nem véletlen, hogy Orbánt sokan „kétszer bukott miniszterelnöknek” nevezik. A fidesznyikek magukról állítanak ki akkor is „lelki szegénységi’” bizonyítványt, amikor azt mantrázzák, hogy a kormányfő által javasolt konstruktív bizalmatlansági indítvány többségi elfogadása a kormányfő bukását jelenti. A konstruktív bizalmatlansági indítvány elfogadása utáni távozást és a „csupasz” lemondást sehol sem nevezik bukásnak, hanem a kormányzati frontvonalból való hátralépésnek tekintik. A javasolt gyors és takarékos megoldás’ esély az országnak, a szocialistáknak, a velük együttműködni hajlandó parlamenti pártoknak és a független képviselőknek arra, hogy az égetően
sürgős és a kilábaláshoz vezető folyamatos válságkezeléshez értő, kívülről érkező új kormányfővel megkezdjék a munkát. Olyan új miniszterelnökkel, aki tisztában van vele, hogy a pénzügyi egyensúly eléréséhez a társadalmit is meg kellene őrizni, s a versenyképesség nem járhat a versenyképtelenek végleges „leírásával” (az idézet Avar Jánostól való). Jómagam a válságkezelés mellett azt is szeretném hinni, hogy az új kormánnyal és megújuló baloldallal képesek leszünk megakadályozni a Fidesz demokráciaromboló, kétharmados túlhatalmát.
Dr. Györky Zoltán, Kaposvár

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!