Lapunk olvasói közül többen is szóvá tették – ki telefonon, ki levélben
–, hogy miután bevezették a 13. havi nyugdíj 80 ezer forintos
„plafonját”, és azt, hogy csak 62 éves kortól jár, most azt rebesgetik:
be fogják építeni a 13. havit a nyugdíjba, hogy azt feles törvénnyel ne
lehessen visszavonni.
A véleményét is kifejtette levelében Szigeti László kiskunhalasi olvasónk:
„Úgy tudom, hogy hazánkban nem lehet megkülönböztetni senkit vallása, bőrszíne vagy származása miatt. Ugyanakkor megkülönböztethetők foglalkozásuk szerint… A 13. havi nyugdíjak folyósítását hazánkban a 62. életév betöltéséhez kötik. Tudni kell azonban, hogy vannak hivatások és foglalkozások, ahol a törvény szerint 5 évvel korábban kell nyugállományba vonulni. Ilyen a rendőr, határőr, katona, bányász stb. Ezen foglalkozást, hivatást teljesítőkkel szemben a jelenlegi intézkedés negatív diszkriminációt
alkalmaz, ez pedig sérti a jogállamiságot. Azok a munkavállalók, akik hajdanán ezt a hivatást választották, nem tudhatták, hogy ez valamikor hátrányt is jelenthet, mert a törvény úgy fogalmaz, hogy az átlagosnál nagyobb igénybevételre tekintettel mehetnek hamarabb nyugdíjba… Az a rendőr, katona, aki netán 2 évvel ezelőtt 57 évesen 40-42 év szolgálat után nyugállományba vonult, azért nem kaphat 13. havi nyugdíjat, mert csak 59 éves és a törvényeket betartva elküldték nyugállományba. Az a más foglalkozású dolgozó, aki a törvényeket kijátszva dolgozott és valahogy összekotort 20-25 év munkaviszonyt és betöltötte a 62. évet, minden további nélkül élvezi a plusznyugdíjat... Mi indokolja ezt a döntést?”
A Vasárnapi Hírek az imént feszegetett kérdésekre választ kért a Szociális és Munkaügyi Minisztériumtól. Íme a szaktárca sajtótitkárságának válasza:
„A 13. havi nyugdíj második körben történő módosításáról még nincs elfogadott jogszabály, csak beterjesztett módosító javaslat. Tekintettel arra, hogy a 80 000 forintos korlátozás már elfogadott, tehát a jelenlegi szabályok szerint a 13. havi nyugdíj legfeljebb 80 000 forint lehet a jogosultak számára, így annak beépítése is már csak ezen összeghatárig történhet. (6670 Ft/hónap) Ugyancsak elfogadott szabály a jogosulti kör szűkítése, vagyis az, hogy a korhatár alatti nyugdíjasok – néhány kivételtől (rokkantsági nyugdíjasok, hozzátartozói nyugdíjasok) eltekintve – már nem jogosultak 13. havi nyugdíjra, így náluk értelemszerűen beépítésről sem lehet szó.
A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény (HSZT) tartalmazza a szolgálati nyugdíjakkal kapcsolatos szabályokat is. A Hszt a 13. havi nyugdíjjal kapcsolatban nem állapít meg külön szabályokat, így arra a már fent ismertetett rendelkezéseket kell alkalmazni. Ennek értelmében – függetlenül a Hszt hatálya alá tartozók eltérő nyugdíjkorhatárára – a 13. havi nyugdíj a jelenlegi szabályok szerint közülük is csak a 62. életévüket betöltött személyeknek jár, illetve a tervezett beépítés is csak e korhatár felett lehetséges.
Az elmúlt hónapokban felgyorsult események, amelyek előtérbe helyezték a nemzetközi pénzügyi válság magyarországi hatásait, a kormányt is eddigi elkötelezettségei átgondolására késztették. A kormány arra tett kísérletet, hogy a szükséges korlátozásokat a legkíméletesebben tegye meg. Tekintettel arra, hogy a bármely indokkal történt korhatár alatti nyugdíjazás már önmagában egy társadalombiztosítási kedvezmény, ezért került megszüntetésre a korhatár alatti nyugdíjasoknál – a rokkantsági nyugdíjasok, és a hozzátartozói nyugdíjasok kivételével – teljes körűen a 13. havi nyugdíj. Ugyancsak a méltányosság vezérelte azt a döntést, hogy a többi jogosult számára lehetőleg ne teljes körű megszüntetésről legyen szó, hanem csak egy maximált összeg megállapításáról, így ez az átlagnyugdíj alatti ellátásokkal rendelkezőket nem is érintette”.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!