Szerintem legyen Dopeman. Vannak gondolatai, határozott és ha kell, verekszik is. Én őt javaslom miniszterelnöknek.

Vele is meg lehet majd csinálni a roggyant házi videókat, csak ő majd nem táncol, inkább rapel, ráadásul ő jó is lesz ebben. Véleménye neki is van mindenről, s minthogy az utóbbi években nem baromi nagy autókkal süvített át a városon beltérből beltérbe menekülve az élet elől, még talán látja is, mire van szükség. Ugyanakkor viszont puhánynak sem nevezném, kemény ám a popszakma. Azt, amit elért, önerejéből érte el, alulról jött, ahogy a jó vezetőről mindig mondják. Mit néznek? Ha Amerika beleválasztott színészbe, mi miért ne tehetnénk meg miniszterelnöknek egy rappert? Sőt, előírnám, hogy a Parlamentben is csak saját műfajában nyilvánulhasson meg. Mondjuk az nyilvánvaló, hogy ebben a helyzetben egy olyan népet, amelynek minden tagja tökéletesen rászocializálódott arra a gondolkodásra, amely szerint dögöljön meg mindenki, nemhogy a szomszéd tehene, de a szomszéd családja is vele egyetemben, csak nekem, nekem legyen jó sok pénz a zsebemben, mert le van az kérem szarva, ha kórház épül, út épül, az is mindegy, hogy államcsőd lesz vagy atomháború, csak nekem, nekem legyen jó, mert hát meddig láthat el egy kisember, a sarki közértig sem, a saját adójának értelméig sem, addig a felismerésig sem, hogy ha ma én nem engedem be azt az autót a sávomba, akkor holnap engem nem fognak beengedni, mert az aljasság vírusként terjed s ha aki járványt indít, járványtól vész el, nyilvánvaló, hogy ebben a helyzetben egy ilyen népet bárki kormányozhat bármerre, ha pénzt, grillcsirkét, autót, tárt lábú meztelen prostit és aranyozott baseballütőt nem tud osztogatni, úgyis megszívhatja, támogatásra sehonnan se számítson. De senki. Orbánt sem fogják szeretni, Jézust sem szeretnék s Dopemant sem, ha nem lesz tőle több pénzük. De legalább én jól szórakoznék. Szerintem legyen Dopeman.

Jáksó László

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!