Kézdy György a Stúdió K-ban látható, Ákombákom című estjét összegzésnek szánja. Most éppen beteg, de reméli, hogy hamarosan el tud vállalni egy nagyobb szerepet is.
– Valóban nem járok már annyit színházba, mint régebben, de amiről úgy gondolom, hogy igen érdekes lesz, azt megnézem. Válogatósabb lettem. Most pedig éppen beteg vagyok.
– Mi baja van?
– Ezt jobb, ha nem részletezzük.
– Színpadon sem nagyon látni az elmúlt időszakban.
– A betegségem miatt nem voltam alkalmas arra, hogy részt vegyek különböző próbafolyamatokban, nem akartam veszélyeztetni a produkció létrejöttét, de remélem, hogy hamarosan kikecmergek a betegségemből. A Nemzeti Színházban a Buborékok előadásában megtartottam a szerepemet és az előadóestem is a Stúdió K repertoárján van. A tévézés néha hiányzik, a rádióban időnként hallható vagyok. Olyan szerepre, amit igazán szeretnék eljátszani, nem hív senki.
– Mit szeretne igazán csinálni?
– Ha valamit, akkor hangos könyvet nagyon tudnék csinálni.
– A Karinthy-estjével meglehetősen hosszú ideig járta az országot…
– Igen, azt nagyon szerettem, de két éve már bemutattam egy másik estet is, Ákombákom címmel. Ez számomra nagyon fontos. Ebben is van Karinthy, de van Zelk Zoltán, Orbán Ottó és Lázár Ervin is.
– Miért tartja ezt az estet annyira fontosnak?
– Azért, mert összegzésszerűség. Orbán Ottó és Lázár Ervin két jó barátom volt, gyors egymásutánban haltak meg, tartozom nekik és magamnak valamiféle összegzéssel. Ezért is állítottam össze egy szerintem szép estet.
– Mit összegez ebben a produkcióban?
– Egy életutat, de nemcsak az enyémet, hanem a miénket. Az az alcíme, hogy Variációk száz évre, egy hangra, négy szerzőre. Zelk Zoltán Ákombákom című versének néhány sorával kezdődik az este, és ez a vers végigindázik az egész műsoron.
– Az életútjában sok vidéki színház volt, csak később vált fővárosi színésszé.
– A vidéki színházaknak is sok hasznuk volt. Én nem akartam mindenáron érvényesülni, gyakran ellenkeztem bizonyos dolgokkal, és ez nem tetszett valakiknek.
– Ellenkezős ember hírében áll.
– Például mit hallott, mivel ellenkeztem?
– Állítólag például a Szomszédok Virág doktor szerepébe mást is bele akart vinni, mélyíteni akarta a szerepet, ami már egy szappanoperába nem illik bele, vagy éppen több politikát akart, és ezért kiírták a sorozatból, majd visszaírták.
– Ez azért egy kicsit bonyolultabb volt. A szövegírók nagyszerűen kitalálták nekem ezt a figurát, és én nagyszerűen el is játszottam. Az emberek pedig szerették Virág doktort. Én tudtam, hogy hol van ennek a figurának a helye. Azt már mások is híresztelték, hogy velem nem lehet dolgozni, de ez nem igaz.
– Az utolsó színházban, Veszprémben, ahol állásban volt, nyilvánvalóan nem önnel volt a baj, hiszen ott több jeles színésznek – például Tordai Terinek – sem hosszabbították meg annak idején a szerződését.
– Amikor Veszprémből engem kirúgtak, az senkinek nem fájt. Senki nem állt ki a parlament elé, amiatt tiltakozva, hogy Kolti Helga kirúgta Kézdyt. De persze egy igazgatónak joga van megválogatnia, hogy kivel dolgozik. Hogy aztán mit miért tesz, az már más lapra tartozik.
– Többször föl volt már terjesztve Kossuth-díjra is.
– Nagyon sokszor, de idén éppen szó sem volt róla.
– Mivel tölti a napjait?
– Elfoglalom magam. Sokat olvasok, elolvastam például a Varázshegyet, nagyon élveztem. És pár napja kaptam egy darabot, azért, hogy játsszam benne, érdekesnek tűnik, de erről még korai beszélni. Remélem, hamarosan olyan állapotba kerülök, hogy el tudok vállalni egy nagyobb szerepet.Bóta Gábor
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!