Az alpesi sízők Világkupája az egyik legnépszerűbb téli sportesemény, de nem annyira, hogy a nem kevés szponzor dacára is csak a viszonylag, és nem a kirívóan jól fizető sportesemények kategóriájába sorolódjék. A hangsúly azért van a viszonylag szón, mert persze a legkiválóbban szereplők itt is össze tudnak szedni kisebb vagyont (nekünk legyen mondva: forinttízmilliókat), azért az igazán tetemes summákat juttatókkal – baseball, golf, amerikaifutball, vagy Európában (is) igazán népszerű területeket említve: tenisz, labdarúgás – nem veheti fel a versenyt.



Utóbbiaknál maradva: a fehér sportban, vagyis a teniszben, avagy éppen a futballban tevékenykedő kitűnőségek – némi túlzással élve – töredék-energia befektetésével, már egy-két csúcsviadalon (netán kitűnő szerződés révén akár havonta) simán kitermelik maguknak azt a profitot, amit az alpesi síben bizony hónapokon keresztül, sok-sok Világkupa-részvétellel képesek csak begyűjteni maguknak a szűk elit tagjai. Hogy ez mennyire így van, kezdjük az összevetést a két említett sportággal: teniszben például a legtöbbet összeütögetett amerikai Serena Williams – négy tornagyőzelemmel, illetve gyengébb, de még mindig busásan fizető helyezéssel 2008-ban bő 3,8 millió dollárt, magyar pénzben nagyjából 880 millió forintot keresett. A férfiaknál a világelső, és tavaly a legtöbbet gyűjtő spanyol Rafael Nadal ennek csaknem a kétszeresét, körülbelül másfél milliárd forintot gyűjtött kizárólag teniszezéssel, azaz a reklámjövedelmektől, egyéb bevételektől ezúttal tekintsünk is el. A futballistáknál, hogy a másik „alapsportágat” vegyük, még magasabbra szárnyaltak a legjobbak keresményei, hiszen a 2008-ban holtversenyben első brazil Kaká és a svéd Zlatan Ibrahimovic évi fizetése ugyanúgy 9 millió euróra – tehát, 300-as átváltással számolva –  egyformán 2,7 milliárd forintra rúgott. Már ha most visszaugrunk a bevezetőben említett alpesi sízőinkhez, a frissiben közzétett jövedelmi listájuk alapján az imént említettekhez képest majdhogynem szegény rokonnak számítanak, hiszen az éllabdarúgókhoz, de még a teniszezőkhöz viszonyítva is be kell érniük „aprópénzzel”.
A neves francia sportnapilapban, a L’Équipe-ben a szakírók – a Nemzetközi Síszövetség hivatalos adataira hivatkozva – összegezték a héten a Világkupa döntőjével lezárult  2008/09-es szezon kereseti adatait, amely szerint a „legjobban lecsúszottak” lajstromát bizony nem is férfi  versenyző, hanem egy hölgy vezeti, méghozzá Amerikából. Az összetett Világkupát begyűjtő 24 éves Lindsey Vonnról van szó, aki – egészen pontosan – 312 347 eurót, durván 94 millió forintot zsebelt be a most zárult idényben. Ráadásul mögötte a gyengébb nem egy újabb képviselője áll, nevezetesen a német Maria Riesch, ő 248 667 eurós „termést” mutathat fel, ami úgy 75 millió forintnak felel meg, s csak a harmadik hely a teremtés legügyesebben szlalomozó koronájáé, a műlesikló szakági Vk-győztes Jean-Baptiste Grange-é. A francia sportoló szezonbeli összpénzdíja is igen távol van azonban Vonnéékétől, amennyiben a számlájára – 55 és fél milliót kóstáló - 184 909 eurót utaltak át.
Az északi sízőknél, ahol a síugrók tartoznak a legmagasabban dotáltak kategóriájába, az osztrák ifjonc, Gregor Schlierenzauer kereste a legtöbbet a 2008–2009-es szezonban: 465 ezer amerikai dollárt, tehát összesen 107 millió forintnyit nyert összesen pénzdíjakban. A 19 esztendős versenyző az által „kaszált” a legtöbbet, hogy rekordot jelentő módon 13 Vk-viadalon diadalmaskodott, s további tíz alkalommal állhatott dobogóra. A svájciak kétszeres olimpiai bajnok síugrója, Simon Ammann 67 millió forintnak megfelelő summát gyűjtött. A sífutók között a svájci Dario Cologna tehette zsebre a legtöbbet 52 millió forintnak megfelelő bevétellel, s 45 millióval került „beljebb” a szakág legtöbbet kereső női versenyzője, a szlovén Petra Majdic.
A téli sportoknak a teniszezőktől-futballistáktól igencsak lemaradt legkiválóbb művelői persze csak az említettekhez képest vannak alulfizetve,  mert jó néhány versenyág sztárjai bőven beérnék akár a síugrók, akár a sífutók legjobbjainak keresetével. De hát tudjuk jól, nincs igazság – a profitot illetően a profi sportokban sem…(Jamzon)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!