Tisztújító közgyűlésre ül össze ma a Magyar Szocialista Párt, s a tanácskozás ezúttal kiszámítható forgatókönyvet ígér: várhatóan kormányfővé választják Bajnai Gordont, a párt élére pedig a mostani frakcióvezető, Lendvai Ildikó az esélyes jelölt.
Az MSZP mai tisztújító kongresszusa délelőtt 10 órakor kezdődik a Kongresszusi Központban. A tervbe vett program szerint először jelentés hangzik el a mandátumok érvényességéről, majd döntenek a kongresszus napirendjéréről, ügyrendjéről, időrendjéről – ezeket Mesterházy Attila, a párt alelnöke terjeszti majd elő. (Mint köztudott, a mai tanácskozást megelőzte a két héttel ezelőtti kongresszus, amelyen Gyurcsány bejelentette lemondását a kormányfői tisztségről, egy hete pedig a pártelnöki poszttól is megvált.) A mai zárt ülés további részében Gyurcsány Ferenc javaslatot tesz a miniszterelnök-jelölt személyére, majd Bajnai Gordon – a kongresszusig egyetlen jelölt – nyilatkozata hangzik el arról, hogy elfogadja-e a jelöltséget.
Ezt követően Hiller István, a kongresszusi jelölőbizottság elnöke tesz javaslatot a pártelnök személyére: az előzetes egyeztetések eredményeként Lendvai Ildikó jelenlegi frakcióvezető az egyetlen jelölt, aki várhatóan szintén beszédet mond. A választás titkos szavazással történik.
A párt irányítása valójában egyfajta informális triumvirátusra lesz bízva: Lendvai mellett Kiss Péter alelnök és Szekeres Imre elnökhelyettes a tagja,. A cél szocialista forrásaink szerint az volt, hogy a leginkább integratív személyiségek biztosítsák a legszélesebb bázist, az egyes csoportok és tagozatok összefogását. Vagyis megerősítsék az élen történt változás után a párt egységét.
Délután 1 órakor kezdődik a kongresszus nyilvános plenáris ülése, amelyen Gyurcsány Ferenc bejelenti az MSZP megválasztott elnökének, valamint a megválasztott miniszterelnök-jelöltnek a személyét. Ezután előbb a már megválasztott kormányfő, majd a párt elnöke mond beszédet. Végezetül várhatóan politikai nyilatkozatot fogad el a kongresszus a miniszterelnök programjának támogatásáról, megerősítve a több részletében már ismert válságkezelő csomagot.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!