De nem csak a frakcióvezető, szerintem az egész Fidesz-vezetőségre ez
jellemző. Megint nem ők, megint nem az övék a hatalom, megint nem úgy
sikerült, ahogy a vezér megtervezte, és ennél borzasztóbb dolog nem
lehet.
Évek óta a magyar emberek minden áldott nap ezzel ébrednek, hogy mi történt megint, hogy folytatódik a kegyetlen Fidesz–MSZP harc. Azzal ébredünk, hogy ki kit fog ma meggyanúsítani, ki mennyit lopott, ki melyik kaszthoz tartozik, ki melyik banknak az embere, ki a hazaáruló, ki nem. Ez igazi tragédia, mert évek óta senki nem foglalkozik a gazdasággal, senkit nem érdekel, hogy élnek az emberek. Egy a cél: a hatalom megszerzése, és ennek a levét csakis az emberek fogják meginni.
A parlamentben már nem Gyurcsány volt a téma, azaz nem annyira, hanem Bajnai Gordon kormányfőjelölt. Még vasárnap egy zéró ponton álló párt, a KDNP kijelentette, hogy Bajnai egy bűnöző. Nem csodálkoztam. Navracsics fideszes frakcióvezető hevesen támadta az SZDSZ-t, mert „feladta elveit”. Milyen elveit, kedves Navracsics? Ön kijelentette, hogy a „szocialisták úgy szavaznak, ahogy mondják nekik”. Ezen nagyon jót nevettem, mert a Fideszben pontosan ez van, már lassan 20 éve, és ebben a pártban tényleg úgy szavaznak, ahogy arra Orbánnak szüksége van.
Visszatérve az elvekhez, amikről beszélt Navracsics: szeretném végre tudni, neki milyen elvei vannak. Bűn, hogy felelős parlamenti ellenzékiség helyett, folyamatos szitkozódásokban merül ki a tudományuk. Kérdezem: hol van a Fidesz-program? Sehol. Csak a bejáratott, lejáratott, demagóg duma van. Ha tesz a kormány valamit, akkor azt rögtön meg kell akadályozni, tüntetést szervezni, kordonbontást, a csőcselék meg ennek alapján megengedheti magának a gyújtogatásokat, a fröcsögést. És ha nem tesz meg a kormány valamit, akkor az a felháborító.
Amíg Gyurcsány volt a miniszterelnök, akkor azért nem álltak szóba a kormányzópárttal, ha más lesz a kormányelnök, akkor meg azért. És nagyon sajnálom, kedves Navracsics úr, de szerintem Bajnai Gordonnal most elvették önöktől a játékukat. Ideje kitalálni valami újat. Vagy a vezér nem fogja ezt kibírni?
Kutassy Róbert, Debrecen
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!