Régi mániájuk

Harci fegyverré, amellyel nyilvánvalóan védekezésre próbálják kényszeríteni ellenlábasaikat. Defenzívába szorítani, a jól ismert egész pályás letámadással. 2006 őszén maga Orbán adott rá – igazi hetente-három hetente jellegű – okoskodó magyarázatot: illegitimnek tekintik (az éppen akkori) kormányt, de nem illegálisnak. Az értelmező szótárak készítői foghatták fejüket, hiszen – például az angol nyelvterületen – egyet sem találtam, amely látna különbséget a kettő között. Nem csoda, hiszen az „illegitim” más szavakkal törvénytelen, a Google aligha véletlenül elsőként a fattyúkat hozza, a házasságon kívüli, tehát nem törvényes gyerekeket. Ma – a tartós együttélések korában – ez a kategória kétség kívül elvesztette korábbi rossz csengését, ám egy demokratikus jogállam kormánya vagy törvényes, vagy sem, középút nincs, legfeljebb nekiveselkedett szónokok és publicisták képzelik (óvatlanul államfőnk is majdnem közéjük keveredett, amikor a konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal, tehát alkotmányos eszközzel, lebonyolítandó kormányfőcserét a „legkevésbé demokratikusnak” nevezte: ez nagyjából olyasmi, mint a „félig terhes”).
Már magyarázataik is árulkodóak. A szabad választáson biztos többséggel győztes Gyurcsány esetében akként lelték meg a csomót a kákán, hogy szerintük – fontos megjegyezni: mindig szerintük, az ellenvéleményen lévők nem számítanak! – „becsapta” a szavazókat. Szép kis jogállam lenne az, amelyben egy alkotmányosan rögzített feltétel politikai megítélés kérdése! Akad buzgó jobboldali politológus, aki 2003 óta tucatnyi indokot talált a baloldal által megnyert választások megismétlésére, a ciklus lerövidítésére. Most is nyeregben érzi magát, hiszen a formálódó Bajnai-kormányt a Fidesz előre „illegitimnek” nyilvánította. Mit számít, hogy csak akkor alakulhat meg, ha a parlamentben megvan a többsége: nemes egyszerűséggel – az éppen nekik fütyölő közvélemény-kutatásokra hivatkozva – kétségbe vonják e többség jogát is. Politikusok ismert mentegetőzése, hogy nem közvélemény-kutatást, hanem választást kell nyerni, ami azt is jelenti értelemszerűen, hogy felmérésekkel – lett légyenek bármilyenek – nem lehet kormányt elkergetni. Olyan már volt, hogy – rendszerint koalíciós – kormánytöbbség a lehangoló felmérések láttán előre menekült (például Schröder 2005-ben), de választást nem szokás előre hozni csak azért, mert az ellenzék már türelmetlen.
Hát még az utcán kierőszakolni! Történetesen a 2006 őszi budapesti fejlemények nyomán intette óva ezzel a konzervatív Die Welt a Fideszt, amely azonban – persze éppen ezért óvatos csendestársként – csak a jobboldali médiának ad „hergelési muníciót”, amit aztán nekivadult publicisták szertelövöldöznek. Nem más ez, mint a valóban előre hozott kampány része, a politikai ellenfék megfélemlítése, híveinek megijesztése, de legalábbis elbizonytalanítása. Ezért sem ártana a baloldalnak ellentámadásba átmennie: aki tetszése szerint fosztja meg törvényességétől politikai ellenfeleit, az a közhatalom birtokában vajon mire képes?! A csapkodás az „illegitim” jelzővel éppen olyan, mint volt a jogászkodás a hetente-három hetente trükkel, s azt ígéri, hogy kormányra kerülve is ők akarják megmondani, szép hagyományokat követve, ki a legitim. Az angolszász világban úgy tartják, kétféle rendszer van: az egyikben a jog uralkodik az embereken, a másikban az emberek a jogon, s az utóbbi már nem demokrácia. Akik szemrebbenés nélkül képesek – ha egyelőre csupán politikai fegyverként – jogi csűrés-csavarással törvénytelenné nyilvánítani a nekik nem tetszőket, azok uralkodni készülnek a jogon. 

Avar János

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!