Eastwood a végsőkig elment a rasszista öreg szerepében

l Aktívan keresett szerepet négy évvel az után, hogy utoljára a mozivásznon láthattuk?
− Nem. Konkrétan nem kerestem szerepet. A korombeli színészeknek elég kevés jó szerep akad. A Millió dolláros bébi után úgy gondoltam, elég volt, nem akartam több szerepet vállalni. Rob Lorenz, a producerem olvasta először a forgatókönyvet, érdekesnek találta és megkérdezett, nem olvasnék-e bele. Elolvastam, és valóban érdekes volt. Az időzítés is pont megfelelt. Épp befejeztem az Elcserélt életeket, nem is akartam szünetet tartani.
l Miért akarta Walt Kowalski szerepét eljátszani?
− Tetszett az őrültsége és hogy mindenkibe képes belekötni. Egy egyedi figurát láttam, akinek a vonásai ismerősek voltak. Gyerekkoromban sok hasonló embert ismertem. Úgy tűnik, akkoriban az emberek nem féltek kimondani a véleményüket. Ez a fickó megjárta a koreai háborút és a felesége éppen a történet elején hunyt el. Két felnőtt gyerekétől eltávolodott, mert szerinte a fiai már leírták őt. A családja nem igazán törődik vele, a gyerekek felnőttek, és nem akarnak egy vénemberrel lógni. Az unokák is csak akkor jelennek meg, amikor számíthatnak az örökség egy részére. A legtöbb barátja már meghalt. A Fordnál dolgozott ötven évet, és ez idő alatt a környék teljesen megváltozott: az autóipari munkások és családjaik helyére bevándorlók költöztek. Walt Kowalskinak egyáltalán nem tetszenek ezek a változások. A film az öregedésről is szól. A főszereplő olyan ember, aki nincs szinkronban a társadalommal és a modern világgal.
l Hogyan állt hozzá egy ilyen fajgyűlölő szerep megformálásához?
− Akkor sülhetett volna el rosszul, ha finoman kezeljük, ha nem mutatjuk be őszintén a fajgyűlöletét. Ha ilyen szereplőt alakítasz, el kell menni a végsőkig. Nem lehetsz jófiú. A karakter politikailag nagyon nem korrekt, de ez így van jól. Nincs helye a tapintatosságnak. Kowalski egyértelműen fajgyűlölő, de a szomszéd Hmong családdal folytatott erőltetett kapcsolata során tanul valamennyi toleranciát.
Holott a családot a film elején kifejezetten lenézte. Véleménye akkor kezd megváltozni, amikor segíteni kezd szomszédjain, és megpróbálja megmenteni a fiatal Thaót a bandázástól, ambíciót, etikát, erkölcsöt tanítva neki.
l Mennyire volt nehéz négy év kihagyás után ismét színészkedni?
− Nem okozott problémát, hiszen 55 éve a pályán vagyok már. Olyan volt, mint máskor: ráhangolódom a karakterre, és már csinálom is. Örültem, hogy ismét a kamerák előtt állhatok. Élmény volt ilyen bizarr figurát eljátszani.
l A Gran Torino hatalmas siker. Számított rá?
− Soha nem számítok semmire. Mindig csodálkozom azon, hogy az emberek megnéznek egy filmet, vagy egy másikat nem. Minden filmet azért készítünk, mert reméljük, hogy majd valaki megnézni, de soha sem tudhatjuk biztosan. A bemutató után jó kritikát kapott a film, de ez sem mindig jelent sikert. Amikor láttam, hogy a közönség kedveli, akkor gondoltam, hogy rendben van, a film befutott.
l Ösztönző volt a siker?
– Természetesen. Rendkívül jó érzés hetvennyolc évesen szerepelni egy sikeres filmben. Többet hozott a konyhára, mint a Millió dolláros bébi. Hogy miért és hogyan, azt nem tudom, de ezért szeretek még szerepeket vállalni. Soha nem biztos a végkifejlet és minden alkalommal tanulok valami újat.
l Rengeteget dolgozik: az elmúlt négy évben öt filmet készített. Azt érzi, hogy muszáj folyton csinálnia valamit?
− Nem. Hosszú utat tettem meg idáig. Egy nap arra ébredtem, hogy hetvennyolc éves lettem. Múltkor azt kérdeztem a feleségemtől, Dinától, hogy mit is csinálok én tulajdonképpen? Párhuzamosan két filmen dolgozom és közben zenét is írok. Miért csinálom mindezt? Aztán felnevettem: hát azért, mert szeretem.
Fordította: Kántor Zsána

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!