Szabadság, szerelem – mondom az első éves filozófia szakos hallgatónak a Pekingi Egyetem előadótermében, miután a magyar kulturális miniszter megtartotta köszöntőjét és több jó kérdés is elhangzik a magyar politikáról, irodalomról, kulturális közéletről. A két szó hallatán a fiatal kínai fiú gondolkodás nélkül rávágja: Petőfi Sándor. Honnan ismeri a magyar költő nevét, folytatom most már egyre nagyobb kíváncsisággal az angol társalgást. De hiszen kötelező tananyag volt a gimnáziumban – válaszolja, mintha magától értetődne, hogy az egymilliárd-háromszázharminchárom milliós Kínában a mi tízmilliós országunk irodalmát ismerjék a középiskolások…

Már az idefelé tartó repülőúton érzékeltem, hogy ezek a kínaiak valahogy szeretnek bennünket. A Hainan légitáraság utaskísérői Budapesttől Pekingig mosolyognak ránk, s minden kérésünket szó nélkül teljesítik. Enyhülni kezd bennem a kételkedés a kínai magyar kulturális évad siker-esélyeit illetően. Pedig amikor először hallottam arról, hogy a korábbi olasz, majd a francia, az angol, a hollandiai, az orosz és a német évad  tapasztalatain felbuzdulva a kulturális tárca ilyen hatalmas fába készül vágni a fejszéjét, nem hittem benne, hogy egy ennyire távoli, tőlünk oly mértékben elütő kultúrájú  országban komoly közönséget lehet toborozni a mi magyar rendezvényeinkre.
Előítéleteimtől lassan, de biztosan kezdek megszabadulni, a szeptember eleje óta zajló évad eddigi rendezvényei közül csak kevésre mondható el, hogy ne lett volna átütő siker. A szeptemberi pekingi miniszterelnöki megnyitó, az azt követő komolyzenei koncertek Magyarország legkiválóbb zenészeivel, majd a Kodály-módszerre alapuló mesterkurzus, később az Operett Színház és a Honvéd táncegyüttes fellépése, a roma festőművészek kiállítása és az oktatási vásár jelentős számú közönséget vonzottak.
A folytatás pedig már úgyszólván a bejáratottság érzetét kelti. Hiller István kulturális minisztert és a vele együtt utazó Bogyay Katalin szak-államtitkárt, valamint az oktatási tárca képviseletében tárgyaló szakembereket úgy fogadják itt, mint régi jó ismerősöket.
„A 7 és fél millió lakosú Pekingben három hívó szóval le lehet venni a közönséget a lábáról” – mondja Révész Ágota sinológus, az itt zajló kulturális események legtöbbjének kitalálója és szervezője. Ez a három fogalom: Petőfi Sándor, Sissy és a cigányzene. Kínában nagyon sokan tekintik úgy, hogy ezek a fogalmak Magyarországot jelentik. Őket egyáltalán nem rendíti meg, hogy a kínai lakosságszámot százzal osztva kapjuk meg a világon magyarul beszélő emberek számát. Ők ugyanis úgy tartják, hogy Magyarország Európa kapuja, hogy tőlünk lehet reformgondolkodást tanulni, hogy a mi kultúránk, a mi Nobel- és Oscar-díjasaink, a tőlünk megtanulható zenetanítási módszer mind példaként szolgálhat Kína számára.
Az a néhány rendezvény, amely a Pekingben itt töltött három napom alatt zajlott – bár nem felhőtlenül – de mégis azt bizonyította, hogy volt értelme betörni e nagy ország kulturális piacára. A magyar filmhét nyitóeseményeinek fővendége Szabó István, Oscar-díjas filmrendező volt, akinek ugyan Mephisto című filmjét az itt – még mindig működő – filmcenzúra kitanácsolta a Filmművészeti Egyetem vetítőterméből, s a Csodálatos Júliára sem sikerült nagyon sok nézőt toboroz-
niuk, ugyanakkor ezeknek a filmeknek óriási sikerük volt a főváros egyik híres művészmozijában, az amerikai nevű Cherry Lane Movies vetítőtermében. Itt egyébként  hamarosan Koltai Róbert, Kocsis Ágnes, Goda Kriszta, Pálfi György, Mészáros Márta és Dyga Zsombor filmjeivel is megismerkedhetnek a nézők.
A Pekingi Nemzeti Könyvtárban pedig a laikus magyar olvasó számára is megdöbbentő kiállítást rendeztek arról, hogy milyen nagyszámú magyar irodalmi, történelmi és más szakterületről írt könyv jelent meg kínai nyelven, s fordítva, hány izgalmas – Kínáról szóló – írásmű ovasható magyar nyelven.
Az egymás iránti érdeklődés különös formájának adott hangot az a rendezvény is, amelyet a Kínai Népi Egyetem hatalmas aulájában szervezett az itteni írószövetség. Négy magyar író Békés Pál, Egressy Zoltán, Spiró György és Tóth Kriszta írásaiból a szerzők jelenlétében, kínai nyelven olvastak részleteket, a felolvasásokat pedig a két világhírű magyar zenész, Szakcsi Lakatos Béla és Vukán György zongorajátéka kötötte össze.
A magyar bemutatkozás most Sanghajban folytatódik, ahol a kilencedik Sanghaji Nemzetközi Kulturális Fesztivál fővendégeként lépnek fel híres és kiváló magyar művészek.Váradi Júlia

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!