Az eddigi adatok szerint fenyegető, veszélyes akciók sorával gyanúsítható az a „sejt”, amelynek négy tagja szerdán este  rács mögé került: az elfogott személyek robbantásra, terrorcselekményekre készültek. A jelentések szerint, amelyeket hivatalos részről nem cáfoltak, az elkövetők a magát Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadseregnek nevező csoporthoz tartoztak. Ez az első politikai motivációjú csoport, amely Magyarországon a hatóságok kezére került.



Az ügyről nyilatkoztak Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter, a nyomozó fő ügyészség, a Nemzeti Nyomozó Iroda és a nemzetbiztonsági szolgálatok. Az őrizetbe vétel időpontja, mint megtudható, összefüggésben állt azzal, hogy küszöbön állt egy merénylet, amelynek célpontja Ecsődi László (MSZP) országgyűlési képviselő volt: adonyi házát fel akarták robbantani a százhalombattai titkos műhelyben előállított pokolgéppel. A kihallgatások során derülhet fény arra, miért éppen Ecsődit választották. (Az adonyi házra már 2007-ben két Molotov-koktélt dobtak. Ecsődi folyamatosan kapott olyan leveleket, e-mailt, amelyekben őt magát és családját fenyegették).
A VH-nak nyilatkozó szakértő szerint teljesen logikus védelmi intézkedés volt, hogy az akció idejére példátlan biztonsági intézkedéseket foganatosítottak. Védték a parlamenti képviselőket, lakhelyüket, pártszékházaknál járőröztek. E szükséges intézkedéseket páratlan gyorsasággal, az erők és eszközök nagyarányú átcsoportosításával és összpontosításával hajtották végre. Az elfogás, mint megtudtuk, teljesen váratlanul és meglepetésszerűen érte a „nyilasokat”: a Nemzeti Nyomozó Iroda  és a vele az előkészítésben szorosan együttműködő Nemzetbiztonsági Szakszolgálat és Nemzetbiztonsági Hivatal helyzetismeretéről semmi sem szivárgott ki, az akcióra készülők maximális biztonságban érezték magukat, már csak a robbanószerkezet rejtekhelyéül szolgáló ártatlan futball-labda okán is.

Az az őrizetbe vett férfi, aki Ecsődi házát akarta felrobbantani (a detonáció kiolthatta volna a bent tartózkodók életét) a feltételezések szerint még 2007 decemberében lövéseket adott le  Hiller István szocialista oktatási miniszter házára. Ez utóbbi  cselekményt a Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg honlapján elismerte, éppúgy, mint az Avarkeszi Dezső MSZP-s képviselő és Kóka János volt SZDSZ-elnök lakhelye elleni „akció” elkövetését. A ferencvárosi  időközi országgyűlési választás előtt az ő nevükben fenyegették meg halálosan John Emese SZDSZ-es jelöltet és ugyancsak nevükben küldtek üzenetet nyaralója felgyújtása után Szilvásy György titokminiszternek is.  A már említett honlapon pedig legutóbb a szabadszállási márciusi buszrobbantást ismerték be és az elkövetést azzal magyarázták, hogy „a magyarok ellen vonuló cigányokat szállítottak Ózdra.” Levelükhöz, amelyet e cselekményükről egy szerkesztőségbe küldtek, mellékelték egy  felrobbantott buszroncs fotóját.
Korai tevékenységükre 2007 novemberében irányult a figyelem, amikor angyalföldi garázsában brutálisan megverték Csintalan Sándort, a Hír Tv műsorvezetőjét. Annak bizonyítékául, hogy ők az elkövetők, közzétették a Csintalantól elvett kulcstartó fotóját. 2008 májusában a szervezet magára vállalta azt a Hollán utcai Broadway jegyiroda elleni gyújtogatást, amelyet Árpád-sávos antiszemita akció és antifasiszta ellendemonstráció követett.
Az őrizetbe vétel és az ezt követő kihallgatások vihetnek közelebb az összefüggések tisztázásához és annak megállapításához, volt-e – és ha igen, milyen – kapcsolat a Magyarok Nyilai Felszabadító Hadsereg és más szélsőjobboldali szervezetek között.
A nyomozó iroda az elfogottak közül három ember ellen robbanóanyaggal való visszaélés bűncselekménye miatt indított eljárást, őket helyezte most előzetes letartóztatásba a bíróság – közölte Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) és a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. Egy emberrel szemben – akit azzal gyanúsítanak, hogy Ecsődi László szocialista országgyűlési képviselő ingatlanát akarta felrobbantani, illetve 2007-ben lövést adott le Hiller István oktatási és kulturális miniszter házára – a Központi Nyomozó Főügyészség jár el. Fazekas Géza szóvivő megerősítette a negyedik férfi előzetes letartóztatásba helyezését. A gyanúsítottak a szabályok szerint ilyenkor egy hónapig maradnak előzetes letartóztatásban.


Munkatársainktól, MTI

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!