Szabó Bertalan Péter
– Aki ott volt, láthatta: ez muníciót adhat egy ifjú lelkésznek hivatása gyakorlásához…
– Mosonmagyaróvárról, Hegyeshalomból, és Erdélyből is jöttek… Nagyon jólesett. Aradi születésű vagyok, ott jártam általános iskolába, ott is érettségiztem a Csiky Gergely Líceumban, majd Kolozsvárra kerültem az Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézetbe diáknak: mi, evangélikusok mindössze tizennégyen voltunk, hisz’ kicsi odaát a magyarajkú lutheránus közösség… Az évfolyamunk kétszázötven főt számlált, református, unitárius volt a többség. De tanulmányaimat már itt, Budapesten fejeztem be, az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. Mert utána jöttem édesanyáméknak, akik Veszprém megyében, a Balaton-felvidéken élnek. A nagy húgom most diplomázik a budapesti Óvónőképzőben, a kicsi még csupán tízesztendős. Olykor megkérdezik, miért, hogyan lettem lelkész? Nagyon sok év termése lett az elhatározás: rengeteg szálon kötődöm az egyházhoz – ott, az aradi evangélikus gyülekezetben nőttem fel, diákkoromtól kezdve ez irányba léptem mindig egyet. Tóth Pál Béla lelkész – nála konfirmáltam annak idején – a rendszerváltás táján került Aradra: március 14-én, a nemzeti ünnepünk napját megelőző napon tartott beiktatásomra ő és családja is eljött. A prédikációiban is megpróbáltam kifejteni azt, amin tizenévesen oly sokat törtem a fejem: hogy a konfirmációs igém mennyire hatott rám? „Amit pedig szóltok vagy cselekedtek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.” (Kol.3,17) Hogy mit akar jelenteni, hogy mire késztet, készít fel… Azt hiszem, sok év munkája fog ráigazolni – vagy sem. Itt, a Józsefvárosi Egyházközségben sok az idős hívő és szinte nem is találunk ifjakat. De keressük őket – nem adjuk fel. A nagymamámnak én voltam elsőszülött unokája, s mindmáig nagyon kötődünk egymáshoz. Az ő székhelye igazából Fazekasvarsánd, Aradtól kőhajításnyira – de mostanában többet van itt, a közelünkben. Még mindig dolgozik…
– Mint honlapjukon áll: „a gyülekezet tagjai közösségbe hívják mindazokat, akik a Jézussal találkozás örömét emberek között szeretnék átélni. E közösségélmény biztosítja számukra, hogy egymás örömét és bánatát meglátva figyeljenek egymásra…”
– Azt hiszem, ez az odafigyelés most, a ma Magyarországán különösen megszívlelendő mindannyiunk számára. Jézus passiótörténténetében szinte ő mondja ki a keresztfáról, hogy ahol az ember szenved, ott ne nézzünk félre tétlenül. A nagypénteki 22. zsoltár erről szól. Könyörgő jajkiáltás – amire reagálnunk kell. Most egy kicsit fáradt vagyok, több helyen tartok istentiszteletet, bibliaórát öregek otthonában is. Azt hiszem, november óta beilleszkedtem, nagyon jó, hogy itt van végre a tavasz, mert talán a hosszabb nappalokkal lesz idő sportra, focira, kosárra, bármire – a bringát már elő is vettem…(gündisch)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!