Tegnap láttam Kövért, aki itt Újfehértón lakossági fórumot tartott, és
kijelentette, hogy „Magyarország jövője a jobboldal sikerességén
múlik”. Ott voltam a teremben, és csak azon csodálkozom, hogy a sok
rajongó és szimpatizáns nem veszi észre, hogy amit a Fidesz csinál, az
igazi porhintés.


Mert aki nagyon figyelmesen hallgatja Kövért, megérti, hogy a Fidesz már rég nem ellenzék, hanem a baloldal ellensége. A Fidesz országos választmányi elnöke szerint meg kell vizsgálni, hogy ki és milyen mértékben felelős az ország mostani helyzetéért. Most már rájöttem, hogy ez a Fidesz hivatalos programja: keresni a felelősöket, börtönbe dugni őket, élükön Gyurcsánnyal! Erről beszél Orbán pártvezér, erről beszél Kövér, erről Szijjártó, a párt szóvivője. Keresik az ellenséget, összebeszélnek mindent, de itt, nálunk Kövér egy szóval sem említette, hogy a Fidesznek lenne KONKRÉT receptje-programja arról, hogyan tovább, hogy fogunk élni akkor, amikor ők kormányoznak.
Arról beszélt Kövér, hogy országunk sokkal nagyobb gazdasági és morális (?) válságban van, mint 1990-ben. Szólt a júniusi európai parlamenti választásról, ami itt nálunk senkit sem érdekel, mert megint csak azok fognak jól élni, akik ennek a parlamentnek a képviselői lesznek, nem pedig mi. Valóban nagy válságban van az ország. Ezt nálunk nagyon jól lehet érezni. De azt is érezzük évek óta, hogy a Fidesz nagyon kavarja a ... lekvárt. Mert ha a Fideszt valóban az emberek sorsa érdekelné, akkor összefogtak volna, és nem hátráltatják a válság kezelését, amit mindennap megtesznek. Mást sajnos nem tudnak, csak hülyíteni a szimpatizánsaikat.
Ezért is szeretném kérni Kövért, meg a parlamentben ülő társait, adják át a helyüket a normálisan gondolkodó jobboldali politikusoknak. Ez jót tenne az egész országnak.
Bazsó Árpád, Újfehértó

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!