Régi nóta

Mert hamis már rég ez az egész „szerenád”, amit köztársasági elnökünkkel duettben énekelnek. Járkálgatnak, kirándulgatnak az „elszakítottakhoz” a szomszéd országokba, magyarkodó ügyekben. Egy cseppet sem zavarja őket, hogy a szomszédokat – a vezetőket és a népet is – ellenünk hangolják. (EU-tagság ide vagy oda. Vagy úgy gondolják, hogy nekünk külön bejáratú EU-tagság dukál?)
Legutóbb O. V. Ungváron úgy dalolta a kettős állampolgárság sziréndalát, hogy értsenek belőle a többi „elszakított” magyarok is (Romániában, Szlovákiában, Szerbiában, Horvátországban). Orbán így vetítette előre országlásának egyik krédóját: „kimenteni (!) az országot és a KÁRPÁT-MEDENCEI magyarságot a súlyos helyzetből.”. Hová? Hogyan?
De láthatóan, hallhatóan Orbán már nem csak a kettős állampolgárságról énekel (amit egyébként az ukrán alkotmány tilt!), hanem a „kimentésről” is. Tehát Trianon-revízió? „Természetesen”. De, talán, előbb meg kellene kérdezni Ferenc József császári őfelségét (holtában is), hogy miért is tetszettek háborúzni azokkal a „kutya szerbekkel”?  Majd a taljánokkal és a muszkákkal? Ja, hogy erős étvágyunk volt őket meghódítani. Azután csodálkoztunk és méltatlankodtunk (sok félrevezetett mai magyar is), hogy orrunkra koppintottak és megbüntettek bennünket uraink kapzsiságáért. Őket tessenek felelősségre vonni, s azokat, akik ma erre uszítanak! Szóval – O. V. a vak önakarat hiú óhajára – ismét Nagy-Magyarországot akar? Úgyis, mint EU-tagok. Furcsa „kimentés”. Arról már nem is beszélve, hogy a térség országai – Kijev kivételével – EU-tagok. Hát akkor miről énekelünk? Határaink szabadok, nincs múlhatatlan szükség a „kimentésre”. A lakosok szabadok, jöhetnek-mehetnek, vásárolni, vállalkozni, dolgozni, kirándulni, bratyizni, miegyéb. De mit nekem Hecuba! „A Fidesz programjának alappillére, hogy a magyar nemzetet újra egyesíthesse” – énekli Orbán. Jó. Feltéve – de meg nem engedve – az űrpuskákat és ET-et is bevetve – „visszafoglaljuk” a Kárpát-medencét, egyesítjük népeinket. No, de mit kezdünk az „elszakított” többségi népességgel? Románokkal, szlovákokkal, stb. „Nagy-Magyarországon” a nemzetiségek (tessék összeszámolni) többségben lesznek, s az Országgyűlésben a magyarok kisebbségben. Nem kéne – mégis – fenntartani azt a státusquót? S – talán – tudomásul kéne venni, hogy nem a „három tenger mosta” Nagy Lajos korában, nem a „Bécs büszke várát” hódoltató Hunyadi Mátyás korában és még csak nem is vitéz Nagybányai Horthy Miklós (Trianont aláírató) országlásában élünk, hála a papnak!
A mai Magyarországot pedig minden politikai (és nem politikai) törekvéssel, serény munkával – a lényeget tekintve – EGYET-AKARÁSSAL felvirágoztatni szükséges. Ehhez kell az igazi erő és igazi mozgósítás, nem a „medence egyesítésre”! Az eddigieknél békésebb viszonyokat teremtve. Értőbben, kulturáltabban. Szóval és tettel valóban polgári módon, e vadkapitalista világban, e vad politikai, HAMIS énekesekkel teletűzdelt hazánkban, makacsul, megszállottan és falsul régi nótát énekelve. Keresni kellene egy jobb éneket. Mondjuk, egy reménykeltőbbet, azt, amelyik így kezdődik: „Isten áldd meg magyart, JÓKEDVVEL, BŐSÉGGEL…”. Mindkét szón hangsúly van. S munkát feltételez. Tehát az áldás mellett nem baj, ha gondosan – MOST ERŐTELJESEBBEN, MINT VALAHA –, szorgalmasan dolgozol is érte. A hazáért. Benne magadért.
Hajdú Árpád, Debrecen

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!