Sajnálom szegény Kondor Katalint, amiatt, hogy nem akar pihenni
nyugdíjas éveiben. Elmegy mindenhová, csak azért, hogy megmondja,
milyen rossz az élet. Fiatal koromból nagyon jól emlékszem, hogy ő volt
a rendszer legismertebb tv- és rádióriportere, ő vezette minden
vasárnap a Hét című műsort, nagyon szerette az akkori MSZMP vezetőit,
azok meg szerették a Kondort. Fiatal volt és tehetséges, de azóta
eltelt jó néhány év.
Most megjelenik a kordonnal körülzárt, a „Magyarok Szövetsége” nagygyűlésén a Hősök terén. És, ó, drága istenem, megtudjuk, hogy Kondor – ma persze a kora ezt megengedi – az újonnan alakult szövetség „bölcsek tanácsának” tagja (?). Mi ez a tanács, fogalmam sincs, de ez az asszony a téren kijelentette: „Magyarország a magyaroké, de az országot már rég eladták”(?). Hogy ki kinek, Kondor nem tudja, de azt említi, hogy Gyurcsány múlt szombaton a tisztújító kongresszuson új kormányfő és új kormány felállítását javasolta, és erre így fogalmazott: „nem örülhetünk, mert az egyik gazembert egy másik gazember váltja fel”.
Ez igen! Kérdezem Kondort: és ha véletlenül ez az úr a Fidesz elnöke lesz, akit mint egy igazi édesanya szeretett abban az időben, amikor a Magyar Rádió elnöke volt? Igen, ahhoz, hogy a demokrácia valódi értelemben vett demokrácia legyen, addig felszínre kell, hogy kerüljön az összes mocsok egy társadalomban, mondta Amerika 22. elnöke, Grover Cleveland. És már abban az időben, a 19. században, mennyire igaza volt. És majd, ha ez sorra eltűnik a közéletből, talán eljön egy normális, új, magyar nemzedék, akinek nem Kondor fogja megmondani, hogy mennyire magyarok!
Igaz, hogy ettől még nagyon messze vagyunk, de van türelmünk kivárni. Kondornak meg végre észre kellene venni, hogy a hangja már nem a régi, nagyon fals. Sajnos „túlkompenzálja” önmagát. Jobb lenne, ha élné a nyugdíjas éveit a kedves macskáival, írna egy könyvet arról, hogy is futott a karrierje a kommunisták idejében.
Kovács Gábor, Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!