Szombaton délelőtt gyér érdeklődés mellett zajlott le az MSZOSZ által szervezett budapesti tüntetés. A Kossuth téri gyűlés szakszervezeti szónokai a válságkezelő intézkedések ellen tiltakoztak, „tisztes munkát és tisztes bért” követelve. A rendezvény incidens nélkül ért véget.



– Egy emberibb világért, a válságkezelés terheinek értelmes, igazságos elosztása érdekében emelt szót Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke a szakszervezetek szombati demonstrációján a Kossuth téren, a Parlament előtt. Tárgyalásokat sürgetett a tervezett intézkedésekről, és úgy vélte: elkerülhető a gazdasági válság után a társadalmi válság, ha a kormány meghallgatja a szakszervezeteket.
A helyszínválasztást azzal indokolta, hogy itt születnek olyan döntések az országról, amelyek gyakran nem veszik figyelembe a társadalmi hatásokat. Nem mindegy, hogy a válságkezelő lépések kinek, mennyire és meddig fognak fájni. Azok állnak a téren, akik legális jövedelemből, nyugdíjból élnek, akik nem tudják optimalizálni az adójukat, és nem tehetik meg, hogy számla nélkül számolják el költségeiket – mondta.

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) által szervezett akcióhoz valamennyi szakszervezeti konföderáció csatlakozott. Az MTI tudósítójának becslése szerint mintegy 2500 ember jelent meg kezdéskor a téren, a szervezők megítélése szerint nyolcezren voltak. A környező utcákat lezárták, a helyszínen alig tucatnyi egyenruhás rendőr és két mentőautó volt látható, de a jelenlévők között sok volt a civil ruhás rendőr, illetve a civil biztonsági szolgálat munkatársa.
A tiltakozók sok transzparenst hoztak magukkal, az egyik táblára például azt írták: „Munkás, dolgozó, ébredj, meglopnak 18 éve!”, a Rákóczi-szobornál felállított kivetítőn pedig azt lehetett olvasni: Ne így! Közösen az aránytalan közterhek ellen!
A közszféra érdeke nevében emelt szót Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés elnöke a szakszervezetek szombati demonstrációján. Hangsúlyozta: ez a szféra a kormány „pofozógépe”, minden megszorítást ezen a területen kezdenek, amit visszautasítanak, csakúgy, mint a négynapos munkahét gondolatát. A demonstráción részt vevők hangosan fújoltak, különösen a négynapos munkahét hallatán. Tisztes munka, tisztes bérek kellenek – mondta –, nem látszatintézkedések kellenek, számolni kell a hatásokkal is. „Óvjuk a kormányt az újabb hitszegéstől” – mondta, emlékeztetve, hogy érvényes megállapodás van a közszféra és a kormány között.
A béren kívüli juttatások megadóztatását és a nyugdíjrendszer igazságtalanságát emelte ki beszédében Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke a demonstráción a Parlament előtt. Kritikával illette az önkéntes nyugdíjpénztári befizetések adókedvezményének megkurtítását is – a tervezett intézkedések ismertetését fütty és a szónokkal egyetértő bekiabálások kísérték.
Petíciót nyújtottak át a szakszervezeti vezetők politikusoknak a Parlament bejáratánál. Az MSZP, a Fidesz, az SZDSZ és a kormány képviselője a három szakszervezeti vezetőtől, Pataky Pétertől, Kuti Lászlótól és Borsik Jánostól vette át a petíciót. A dokumentum többek között igazságosabb teherviselést követel, illetve a tárgyalások haladéktalan megkezdését kezdeményezi. A demonstráció a Szózattal ért véget, a megmozduláson mintegy 3000 ember vett részt.
Az MSZP szerint a szakszervezeteknek nemcsak joguk, hanem kötelességük is védeni a munkavállalók érdekeit, és a munkahelyek megőrzéséért való küzdelemben egy oldalon áll velük – mondta Nyakó István, a párt szóvivője a szombati szakszervezeti demonstráció után az MTI-nek. Hozzátette: az elmúlt hónapokban látható volt, hogy a világban, benne Európa minden országában a válság elsősorban a munkahelyek tömeges elvesztésében nyilvánul meg. Mint mondta: ez ellen vonult a Kossuth térre több ezer munkavállaló szombaton. Nyakó hangsúlyozta: A kikerülhetetlen és szükséges változások a szakszervezetek legfőbb céljai eléréséhez, azaz a munkahelyek megőrzéséhez elengedhetetlenek – szögezte le. Kiemelte: erről tárgyalni kell, és az MSZP továbbra is nyitott a tárgyalások folytatására a szakszervezetekkel, és továbbra is elkötelezett abban, hogy a gazdasági válság hatása ellenére minél több kenyérkereső állást őrizzen meg. Ezt diktálja az ország érdeke, baloldaliságunk és a józan ész is – mondta Nyakó István.
Az MTI-nek nyilatkozó politológusok szerint a szombati demonstrációnak várhatóan nem lesz közvetlen hatása a Bajnai-kormány programjára, illetve annak konkrét intézkedéseire, ám a társadalmi tiltakozások sora később elbizonytalaníthatják a döntéseket támogató szocialista és liberális képviselőket. Magyar Kornélia, a Progresszív Intézet igazgatója szerint mivel a Bajnai-kormány a gazdasági helyzet miatt kényszerpályán mozog, nem tehet mást, mint amit a közgazdász szakértők az utóbbi időben meglehetősen vehemensen követelnek. Lakner Zoltán politológus nem gondolja, hogy ebben a helyzetben a szakszervezeti tiltakozás elbátortalanítaná a kormányt a nehéz döntések meghozatalától. 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!