Kommentár

Alkut ajánlott Obama Latin-Amerikának: Washington nem hanyagolja el többé és – ami a fő – nem avatkozik ügyeibe (a korábban megszokott, gyakran erőszakos módon), viszont a déli szomszédok is felhagynak az Egyesült Államok démonizálásával, s nem fogják rá az északiakra minden bajukat. S hogy rögvest ízelítőt is adjon ebből a hangsúlyozottan új amerikai politikából, látványosan nyitott Kuba felé. Tudván jól, hogy képletesen szólva minden út Latin-Amerika szívéhez Havannán át vezet.
Történt mindez azon a latin-amerikai csúcstalálkozón, amelynek napirendjén nem is szerepelt a kubai kérdés, mivel a szigetországot már 1962-ben kizárták a kontinens szervezetéből. Annál inkább ott motoszkált Kuba a csúcsozók gondolataiban, s némelyek készülnek már most javasolni a tagsága helyreállítását. Nem más, mint Brazília elnöke nevezte a hét elején „anomáliának” Kuba távollétét, amit mielőbb meg kell szüntetni. A pénteki nyitány előtt az AÁSZ főtitkára is tudatta, hogy megteszi ez irányú javaslatát. Chávez venezuelai elnök ( a két Castro barátja) meg azt jelezte, hogy Havanna meghívása nélkül ő nem írja alá a zárónyilatkozatot. Obama pedig erről nyilván tudva ment oda Chávezhez mosolyogva kezet rázni.
Ez kétségtelenül az „új politikába” illő kölcsönös gesztusok hete volt. Obama kormánya enyhítette az amerikaiak utazási és pénzutalási korlátozásait, noha a több évtizede fennálló embargót még nem. Mire Raul Castro feltűnően meleg hangon üdvözölte a washingtoni döntést és közölte: Kuba kész „mindenről, mindenről, mindenről, amiről csak akarnak, tárgyalni, emberi jogokról, sajtószabadságról, politikai foglyokról”, persze egyenlő partnerekként – tette hozzá. Mire Hillary Clinton külügyminiszter sietett viszont üdvözölni a kubai vezető szavait,
s főként a hasonló havanni nyitási szándékot. S tetézte mindezt, hogy a csúcsnyitányon elhangzott Obama-beszédből feltűnően hiányzott az a passzus, ami elődjének, Bushnak a megnyilatkozásiban elmaradhatatlan volt: Havanna ostorozása a politikai foglyok okán. Látható tehát, hogy az új amerikai kormány tényleg párbeszédre és – mind Kubával, mind Latin-Amerika egészével – igazi alkura törekszik, s nem kívánja a dialógust megrontani felesleges (és a tapasztalatok szerint kontraproduktív) vádaskodással. Biztos, hogy konzervatív bírálói felróják neki engedékenységét, ám a Fehér Ház joggal kérdezhet vissza, vajon mit értek el ők és az elődök a harciaskodással? Az elemzők többsége szerint éppen az embargópolitika hosszabbította meg a Castro-rezsimet, s annak híján alighanem Kubában is számítani lehet a kelet-európai rendszerenyhülésre, majd változásra. Már II. János Pál pápa is ezért látogatott a szigetországba, s a nyugat-európaiak régóta tanácsolják ezt a rugalmasságot Washingtonnak. Obamáig hiába, még Clinton kormánya sem merte rászánni magát a nyitásra. Obamának viszont éppen a minden irányú nyitásra szól a világpolitikai mandátuma. A. J.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!