Húsvét előtt legalább egy héttel már megkaptuk, a névjegyzékbe való
felvételi értesítővel együtt... Az értesítőt eltettük, hogy majd ha
megyünk szavazni..., a kopogtatót meg annak rendje, módja szerint
kitöltöttük és vártuk azt a tisztfeleséget, aki már régóta összeszedi a
házban az MSZP-s kopogtató cédulákat.

De a tisztfeleség nem jött. Majd én elviszem! Ajánlkoztam a nejemnek – hiszen volt már ilyen is, hogy a mi kopogtatónkat én adtam le a helyi alapszervezetben.
Az alapszervezetben aztán szívesen fogadott egy hölgy, akinek egyéb teendői mellett feltehetően most a kopogtatócédulák átvétele is a feladata. Nemcsak átvette a cédulákat, de adott kérdőíveket is, hogy töltsük ki, mivel „kíváncsiak vagyunk a véleményére” – jelezte a kérdőív pirossal írott szövege. Olyan bugyuta kérdések voltak, hogy részt veszek-e az EP-választásokon június 7-én, meg hogy a jelölt magyarországi munkája ismeretében, vagy pártja alapján választok-e a jelölti listák között? Hát persze, hogy részt veszek az EP- választáson, meg a jelölt pártja alapján fogok szavazni, hiszen pártlistás szavazás lesz! A napokban hallom, hogy a társadalomban az MSZP elfogadottsága, még soha nem volt ilyen alacsony szinten, tíz százalék. Nahát, ezért fogunk rá szavazni...
Ott rontotta el az új útját kereső MSZP, hogy nem nézett szembe a múltjával. Mint „jogutód párt” nem volt bátorsága, hogy tisztázza önmaga és a társadalom előtt, mi az, amit a múltból helytelenít, megtagad, és mi az, amire büszke. Kellő felvilágosító-, propagandamunka nélkül belevágott olyan „reformokba”, amelyek inkább kényszerintézkedések egy volt szocialista gazdaság – döntően társadalmi, állami tulajdon talaján álló rendszer –, magántulajdoni rendszernek megfelelő lebontására.
Ha most vegetál is az MSZP, bízom abban – ha később is, ha más néven is – lesz baloldali újjászületés!
Balogh Lajos, Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!