Nem tudom, mire tanították a szülei Szijjártót, a Fidesz elnöki
stábjának vezetőjét, de azt, hogy ez a 30 éves ember rengeteget
hazudik, egy egész ország megtapasztalta. Pár nappal ezelőtt Szijjártó
tartott Budapesten egy sajtótájékoztatót, ahol kijelentette, hogy „nem
kormányzás folyik hónapok óta, hanem a hatalomhoz való görcsös
ragaszkodás ....”.
Ó, szent istenem, ha nem Szijjártó mondaná ezeket a szavakat, nem is reagálnék. Nem tudom, milyen kormányunk lesz, nem is nagyon érdekel. Pontosan úgy nem érdekel, hogy az MSZP vagy a Fidesz lesz kormányon. Egyforma mind a kettő! Teljesen mindegy, mert említeni szeretném az ifjú Szijjártónak, hogy úgy, ahogy évek óta ragaszkodik – méghozzá betegesen – a hatalomhoz a Fidesz, az példa nélküli. Ezért mindent megtesz, lejárat mindenkit, aki nem a táborához tartozik, és minden csak és kizárólag azért történik, mert a király nagyon ideges, szeretne már végre kormányozni.
Legyen már végre Orbán, nincs kifogásom, de legyen vége ennek a cirkusznak! Program nincs? Kit érdekel, ha nincs, fontos, hogy legyen a pártnak rengeteg Szijjártója, akik ha hazugság árán is, de mindent megtesznek, hogy végre az övék legyen a hatalom. Beszélve a „totális reménytelenségről”, Szijjártó kineveti a szegény embereket, megalázza őket, mert neki van elég pénze, ő mindent megtehet a saját érdekében, és ezért dolgoznia sem kell, csak beszélni.
Szijjártó az mondta ezen a tájékoztatón, hogy „a Fidesz elutasítja az erőszak és a hazugság minden formáját”. Ezt nevezik nálunk, vidéken abszolút szemtelenségnek. Ez pontosan az, amikor valaki az ablak alá piszkít és bekopog papírért.
Körmöczy Zsuzsanna, Bátorliget
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!