Gondolatok a háláról

Manapság már szinte permanens választási kampányban élünk. Csak éppen nem annak nevezik. Korábban olyan hírek láttak napvilágot, hogy az ellenzék legnagyobb pártja jelentős költségvetési mínuszban van. Ez egyébként általában az ellenzékben lévő pártokra jellemző. – Miért? Tárná szét a kezét Hofi Géza. És rögtön válaszolna is rá. – Hát nem tudod, hogy a tűz mellett lehet csak melegedni? Ki az a hülye, aki a tűzre szánt farakásnál melengeti a kezét?
És a pártokat mégsem fenyegeti „csőd”. Azért, mert vannak olyan jó szándékú pártolók, akik a bajban kisegítik jótékony adományaikkal a szegény pártokat.
De ne ringassuk illúzióba magunkat. Mindennek ára van. Ami végül közpénzben realizálódik. És ezt tudja az a politikus is, aki karvalytőkéről, spekulációról beszél, miközben ismeri, mennyi pénzt igényel egy olyan folyamatos kampány, aminek célja a hatalmon lévő megbuktatása, más nézőpontból pedig a hatalom megőrzése. Ez bizony kemény üzleti alapon történik.
Mennyivel tisztább lenne a helyzet, ha minden jelentős vagyonnal rendelkező üzletember nyíltan hangsúlyozhatná, mennyit szánt az általa szimpatikusnak tartott párt működésének támogatására. Van egy olyan gyanúm, hogy sok esetben két- vagy többcsatornás támogatásra derülne fény. Ami „önzetlen” támogatás azért minden bizonnyal viszonzásra kerül. Előbb utóbb tartanák a tortástányért a maguk szeletéért, mint Bayer Zsolt a Fidesz születésnapi tortájánál. Ugyancsak erős sejtésem van arra vonatkozóan, hogy a Fidesz esetében kicsit hosszabb távú befektetésnek bizonyult ez a segítségnyújtás, aminek kamatigénye ezekben a válságos hónapokban rohamosan emelkedik. Így aztán jó lenne minél hamarabb legálisan megkezdeni a az illegitim törlesztést.
Ezt segítik azok a „pártatlan” politológusi vélemények, amelyek érdekes módon, csak az MSZP tehetetlenségét elemzik (sok esetben jogosan), de a Fidesz tervezett tervnélküliségéről nem beszélnek. Ami érvrendszerben azért furcsának tűnik, hogy egy zsákbamacskát elemzésükben üdvösebb megoldásnak vélnek, mint a jelenlegi hadakozást a nemzetközi válság és a hazai problémák elleni küzdés konkrétumainál.
Amióta Csapody Miklós megalkotta a szenzációs „megélhetési politikus” jelzős szerkezetet, könnyű erre analógiát találni. Különösen akkor, amikor egy politológus négy esztendeig politikus is volt, majd ismét íziben pártatlan politológussá vedlett vissza. Talán ebben az értelemben beszélhetünk megélhetési politológusokról is, olyan alapon, hogy kritikai érzékük csupán egy irányba nyilvánul meg, és szeretett pártjuk kommunikációjába precíz fogaskerék módjára illeszkedik „objektív” értékelésük.
Tősér István, Miskolc

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!