Kedves Naplóm!

Nincs kerek évfordulója sem születésének, sem halálának, de az ő élete és munkássága nem is köthető évfordulókhoz. Tartok tőle, ha élne, elmenne a kedve az élettől, legalábbis attól, ami itt mostanában történik. Ő nem ilyen meséket írt felnőtteknek és gyerekeknek. Az ő történeteiből okulni és nem butulni lehetett. Ő nem gügyögni próbált a „zembereknek”, hanem beszélni okosan és értelmesen. Nála hinni lehetett, hogy az „égig érő fű” valóban az égig ér, ha mi is akarjuk.
„Kire ütött ez a gyerek?” – kérdezi egyik nagy sikerű könyvének címében, és mi elgondolkozunk azon, vajon kire ütöttek ezek a gyerekek, akik tanárt és osztálytársat vernek, utcán masíroznak fenyegetően, rossz emlékű múltat idézve, nemzeti ünnepeken kukát gyújtogatnak, és utcakövet dobálnak, miközben egymást mobiltelefonnal fényképezik.
Vajon mire gondolna Ő – kinek fejét Szegeden egy Móra Ferenc nevű író bácsi megsimogatta – amikor azt látja, hallja a televízióban, egy vetélkedőben, hogy olyat költő biztos nem írt, hogy „harminchat fokos lázban égek mindig…”, hiszen a láz – mondja a versenyző –
38 °C-nál kezdődik…
Vajon mit szólna ahhoz, hogy mostanában egyre kevesebbet olvasunk, egyre többet bámuljuk a televízió képernyőjét, ahonnan celebek bámulnak vissza ránk, olyan ostoba képpel, amilyen ostobán mi nézzük őket.
Vajon tudna-e mesét írni a hetedhét országról szóló gazdasági válságról, az illegitim-legitim kormányról, előrehozott választásról, a jó meg a rossz királyfiról, a meggazdagodott okos juhászról, napjaink mesebeli hőseiről és még folytathatnám. De nem teszem. Ő sem tenné.
Inkább telefonálna késő este, ahogy szoktuk, és azt kérdezné: „Te mond, normális dolgok ezek?” Mit mondjak erre? Én is azt kérdezném, csak nincs kitől. A napokban lenne 83 éves Janikovszky Éva…

Gálvölgyi János

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!