Tényleg, hol él?!

Eddig rendben, egy ellenzéki politikus rápirít a kormány kincstárian derűlátó fejére. Szinte joviálisan egy olyan beszédben, amely amúgy gorombaságok elegye, s amelyben – a 2006 őszi önkormányzati és a 2008 tavaszi népszavazás után – most éppen a kora nyári európai parlamenti választást nyilvánította a kormányról döntő bizalmi voksolásnak. Még ez is hagyján, egy pártelnök úgy igyekszik mozgósítani táborát, ahogyan tudja és azzal, amire – a jobboldali médiában évek óta szabályosan hergelt (vérmesebb publicisták és rendezők által ismétlődően forradalommal is kecsegtetett) hívek áhítoznak. Amint a korábbiaknak, ennek – a kontinentális tapasztalatok szerint alacsony részvételű – választásnak sincs joghatása a kormányzásra, a parlamenti ciklusra, s csupán politikai üzenetnek fogható fel, ha egyáltalán, hiszen mindenütt főleg az ellenzékieket viszi az urnákhoz (a 2004-es Fidesz-fölény sem ismétlődött meg két évre rá az igazi erőpróbán).
Ám a tévéhíradókban látott beszédrészlet szerint Orbán még azt is elmagyarázta – vélhetően Bajnait okítandó –, hogy mivel nem a kormányfő által várt 5-5,5 százalékos lesz a visszaesés mértéke, az arra építő költségvetési számítások sem érnek fabatkát sem. Ami logikus, hiszen nyolcszázalékos mínusznál jóval kevesebb állami bevétel várható, tehát az EU és az IMF által megkövetelt hiánycélok csakis további kiadáscsökkentéssel tarthatók. Orbán minden szava arról árulkodott, hogy ezzel tökéletesen tisztában van, s enyhén fölényes stílusa minősítette is azokat, akik képtelenek felfogni ezt az egyszerű képletet. De akkor mi is feltehetjük, ezúttal már őrá gondolva, hogy tényleg, hát hol él ez az ember?!
Vagy éppen ő, a párt vezére nem hallotta volna a Fidesz szóvivő szólistáit tavaly október óta folyamatosan amiatt gúnyolni a korábbi kormányt, hogy heteket sem él meg a költségvetése? Hogy folyton új meg új számokkal kénytelen előállni. S hogy hiába mentegetőznek a folyvást változó, egyre rosszabb világgazdasági – tehát hazánkra ható – fejleményekkel kormányfő és pénzügyminiszter, az ellenzéki hangadók gúnykacajjal fogadják azt. Már azt is felróva nekik, hogy képtelenek megjósolni a gazdasági hanyatlás mértékét, s nem fogadva el alibinek az egész világ valamennyi kormányának és szakértőjének hasonló felsülését sem. Vagyis azt, hogy senkinek a prognózisa nem élt meg heteknél többet. Ahogyan netán majd Orbáné sem, hiszen lehet több is, kevesebb is, egyedül a pápa csalhatatlan, ő viszont nem jósolgat a gazdaságról. De akkor mit kértek számon?
Tetten érhető volt e ponton vezér és párt mérhetetlen cinizmusa, mint cseppben a tenger, benne volt ebben az orbáni kioktatásban, hogy semmi sem számít, még világválság sem, s a cél – az újbóli hatalomra jutás – szentesít számukra minden, bármi eszközt. Pontosan úgy, mint a múlt századi történelem legrosszabb politikai erőinél. Olyasmit kértek számon, pontos költségvetési előrejelzéseket, amiről ők maguk – miként a vezér most akaratlanul elárulta – nagyon jól tudják, hogy lehetetlen feladat. Aminthogy az egyfolytában támadott megszorításokról is tudniuk kell, nyilván tudják is, azok elkerülhetetlenségét. Miként persze a felmérések szerint az emberek nagy többsége is, sőt azt is, hogy egy Fidesz-kormány ugyanígy rákényszerülne. Vajon a politikai cinizmus mérhető-e százalékokkal?

Avar János

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!