Radványi Dorottya, a Magyar Televízió műsorvezetője szerint munkája
olyan, mintha szabadegyetemet végezne, ahol állandó tréningben tartja
magát. „Az ismeretterjesztés az igazi szerelmem. Fölkutatni olyan
értékeket és értékes embereket, akiket megmutathatunk a nézőknek – azt
gondolom, ez fontos és szép feladat. Jó érzés olykor rácsodálkozni
azokra a dolgokra, melyeket nem tálcán nyújtanak nekünk. Mert nem
csupán ugyanaz a tizenöt sztár él ebben az országban, akik a
bulvárlapok címlapján és a tévéműsorokban szerepelnek” – mondta.

„Fárasztó lenne fölkutatni a tizenhatodik vendéget, vagy a százötvenediket? Számomra nem az. Olyan személyek, események, természet és ember alkotta remekművek vesznek körül minket, melyekről sokszor érdemtelenül keveset tudunk” – tette hozzá. Radványi Dorottya a Válaszd a tudást! című ismeretterjesztő sorozat háziasszonya, szerkesztőként és műsorvezetőként a ...hol élsz Te? című sorozatban is dolgozik. „A Válaszd a tudást! eredetileg középiskolásoknak készült. Mára is meghagytuk benne azokat a részeket, melyek például az érettségizőket segítik, de főként az a célunk, hogy a felnőtt korosztály ismereteit is bővítsük. Az elmúlt két évben egy asszociációs
játék formájában jutottunk el egyik témáról a másikra és szigorúan tudományos hangon szólaltunk meg fizikáról, történelemről, komolyzenéről, csillagászatról. Szeptemberben megújult a műsor és inkább praktikus, gyakorlati dolgokat próbálunk közvetíteni ebben a tanévben; például a néprajzról, háztartásról, lakberendezésről, testi és lelki egészségről adunk tanácsokat” – mondta. „Persze a gasztronómia kultúrtörténetéről sem feledkeztünk meg. Ha kinyitunk egy étlapot, a Jókai-bablevestől a Gundel-palacsintáig olyan ételekkel találkozunk, melyeket hírességekről neveztek el. A Válaszd a tudást! – Hírneves ételek című sorozatában holnap például bemutatjuk az Újházy- tyúklevest, kiderítjük, kié volt az eredeti recept. A vendégünk Gálffi László színművész lesz.”
Radványi Dorottya számára fontos része az ismeretterjesztésnek az életmód és az egészség. „Több egészségügyi műsort vezettem eddigi pályám során, nemrég a Válaszd a tudást!-nak is volt egy emlékezetes sorozata, melyben valamennyi szűrővizsgálatot bemutattunk a nézőknek – méghozzá úgy, hogy egyenként végigcsináltam őket” – nevetett. „Meg akartuk mutatni, nem olyan vészesek, nem olyan fájdalmasak ezek, a megelőzésben pedig hatalmas szerepük van. A ...hol élsz Te? című sorozatnak szerkesztője is vagyok. Ebben a műsorban egy érdekes, köztiszteletben álló személy mutatja be lakóhelyét. Nem titok, hogy egyre inkább a szerkesztés irányába szeretnék elmenni, emellett nagyon szeretek írni is. Álmom, hogy egyszer olyan helyekre kalauzoljam el a nézőket, amelyeket én is ámulattal nézek az ismeretterjesztő csatornákon.”
A műsorvezető zeneiskolába járt, kórustag volt és mellette fuvolázott is. „Természetes volt, hogy már gyerekként hangverseny- és operabérletet kaptam. Nagyon szerettem rajzolni; ha elolvastam egy könyvet, utána rögtön ruhákat terveztem a szereplőknek” – emlékezett vissza. „A zenében és később, a televíziózásban is olyan csapatjátékos lettem, aki nem bújik ki a szerkesztőségbeli munka alól, hanem egyenrangú félként tagja a közösségnek. Amikor először munkát kaptam a tévében, magányos farkasként ácsorogtam a stúdióban, mint bemondó. Hamarosan azonban már társsal, Héder Barnával vezettem egy ifjúsági sorozatot, majd egymást követték az ismeretterjesztő magazinok. A Kalendáriumban Vágó István volt a partnerem, később Sugár Ágnessel több műsort is vezettünk párban. Az MTV-vel párhuzamosan a Magyar Rádióban is dolgoztam; mint látható, ebből a szakmából nehéz csupán egy-egy szeletet kiragadni és szorosan ahhoz kötni magunkat. Mindent kipróbáltam, ahová csak jelentkezni lehetett. Ma is azt vallom, a tévés szakmát úgy lehet igazán jól megtanulni, ha minden területen részt vesz valamelyikben az ember” – magyarázta. „Nekem szerencsém volt, mert a többórás, aktuális élő műsoroktól kezdve a kulturális és szórakoztató adásokig szinte valamennyi műfajban megfordultam; gazdasági és politikai témájú beszélgetéseket azonban nemigen vezettem. Talán nem véletlen; mindenfajta feszültséget kerülök az életemben és a munkámban is.”

Á.D.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!