1007, 4007, 308 SW, 3008, Cristian Streiff. A sor első négy tétele,
minden idők legméltatlanabb Peugeot modelljeit, az őket követő név
pedig az ezek nyomán kirúgott igazgatót jelöli. A részvényesek persze 
nem e modelleket, hanem a csökkenő eladásokat és növekvő pénzügyi
nehézségeket jelölték meg a kirúgás indokául. Közben persze napnál
világosabb, hogy ha egy autógyárnak csökkennek az eladásai és növekszik
a vesztesége, akkor ott nem gyártanak elég jó, vagy vonzó autókat.

Mindeközben azt sem lehet kizárni, hogy a több mint százéves ritka dicső múltú cég részvényesei megelégelték azt a fajta nyegleséget is, amivel például a Peugeot 307-eseket számos tulajdonosnak rengeteg szomorúságot és anyagi veszteséget okozó  elektromos hibákat kommentálta a csúcsmenedzser: Krisztián azt találta mondani az ezt firtató kérdésre, hogy „minden gyártó életében vannak átmeneti nehézségek”. Ami nem csak nagyon rossz duma, de silány magyarázat is. Hiszen a Peugeot, az európai ipar egyik évszázados büszkesége, kilencvenöt év alatt – vagy ha hozzászámoljuk a vízimalmok, szoknyaabroncsok, kerékpárok és  borsőrlők gyártását – talán háromszáz esztendőn át nem hibázott annyit, mint most hat alatt: a felsorolt modellekkel ugyanis egyszerre adták fel a legfontosabb tradícióikat: a szépséget, a kényelmet, a takarékosságot és a sármot. Amikor az egyik tekintélyes autós szaklap, azt írta a Mitsubishi alapjaira épített 4007-ersről, hogy a beltere olyan mint egy mobilvécé enteriőr, amikor a Peugeot  – letérve az egyszer már éppen a Peugeot által kitaposott zöld útról – egyre nehezebb, bumfordibb és nagyobb fogyasztású autókat kezdett gyártani, és már látszott, hogy nagy a baj. Nem véletlen, hogy a némely konkurens európai gyártók eladáscsökkenésének kétszeresét produkálta a Peugeot – itthon Magyarországon is. Ahol az oroszlános márka helyzete még helyi balasztokkal is nehezített...
Manapság hetek telnek el úgy, hogy Magyarországon nem kerül Peugeot az első harminc legnagyobb darabszámban eladott autótípus közé. Nem csak a néhány évtizeddel ezelőtt még nem is létezett és az utóbbi időkig csak provinciális gagyigyártóként ismert Kia, de a sokkal kisebb márkakereskedői hálózattal rendelkező luxusmárkák, az AUDI, a BMW, a Mercedes is közelít az oroszlános márka eladásaihoz, ami megdöbbentő, de lassan tény, és állandósuló adatnak látszik a forgalomba helyezési statisztikákon.
Azt pedig már csak a fuldokló lábára kötött ólomsúlyként lehet értékelni, hogy mindeközben penetráns ostbaságokat látunk reklám gyanánt a Peugeot névvel összekapcsolva. Az eladhatatlan – és méltatlan – pszeudó jeppet, a 4007-est óriásplakátokon business classként aposztrofálják, huszadrangú hazai színészek hülyéskedésével, hollywoodi díszletekkel akarnak egy francia autót megkedveltetni – és eladni és a magyar nyelvet különös kegyetlenséggel megerőszakolva „adnikék” szlogennel próbálják a felduzzadt raktárkészleteket kiárusítani. Fájdalom, hogyan lehet egy több száz éves ragyogó márkanevet ilyen felelőtlenül és gyorsan leamortizálni. 107, 207, 407, 607. Ezek maradtak mementóul, őrizve ennek a nagyszerű márkának a fényét. A 607 kifutó modell, kétséges, lesz-e utódja. A 408 viszont bizonyosan érkezik és a kémfotók tanúsága szerint peugeot-osan sármos lesz. A 107 nem fogy, mert nem foglalkoznak vele, pedig – a Toyota közreműködéssel ugyan –, de az egyik legbájosabb elérhető árú ökoautó. A 207 formája elbűvölő, mint minden elődjéé, már csak egy igazán környezetbarát motor kellene hozzá. Szóval, van remény... talán Philippe Varin? Ő az új kinevezett elnök vezérigazgató.
B.P.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!