Pályázni nem könnyű foglalatosság, a közbeszerzések világában eligazodni pedig kifejezetten nehéz.

Egy bonyolult, az uniós joghoz igazodó szabályrendszerben kell megtalálni azokat a lehetőségeket, jogi utakat, keskeny, ugyanakkor törvényileg hallatlanul leszabályozott ösvényeket, melyeken a pályázónak a siker reményében el kell indulnia és – kellő kitartással – végig is kell mennie. Márpedig a tét nem csekély: hazai, illetve  közösségi források elnyeréséért folyik a mind kiélezettebb verseny, s ezek az összegek nem ritkán a fejlesztés, a továbblépés, vagy éppen a megszűnés elkerülését jelentik egy-egy vállalkozás számára.
Mindehhez, vagyis a pályázatírási tevékenységhez kínál hasznos segédeszközt a TL-Média Kft., amikor az olvasók figyelmébe ajánlja a „Közbeszerzési és tervpályázati fogalom- és iratmintatárat”. A kötet címe is mutatja, hogy két jól elkülönülő, ugyanakkor szervesen összetartozó részből áll a kézikönyv.
Az első nagyobb rész az alfabetikus rendszerbe szerkesztett fogalomtár, amely sorra veszi a közbeszerzési pályázatok során a pályázati anyagokban előforduló speciális szavakat, szakkifejezéseket, fogalmakat. A fogalomtárhoz egy irat-, illetve nyilatkozatmintákat tartalmazó gyűjtemény csatlakozik, amely abban segít, hogy miként kell formát adni egy közbeszerzési pályázatnak. A kötet szerzői magasan képzett, elismert uniós és közbeszerzési szakjogászok, közgazdászok, akiknek tudása garantálja a fogalommagyarázatok és az iratminták használhatóságát. P. É.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!