Ha a bulvársajtó olvasására vetemedik az ember, meglepődik, sőt egyenesen meghökken, mennyi – sajnos az idézőjel elkerülhetetlen: – „exkluzív” anyag harsogja, a csak nekünk, csak itt és csak most kitétellel megspékelve azt, hogy az AC Milan méltán világhírű futballistái már alig várják a szerda estét, a budapesti vendégszereplést, s menynyire örülnek, hogy játszhatnak a magyar ligaválogatott ellen.



Még ha így is lenne, mármint hogy a valóban egyedi riportokban, megtörtént beszélgetésekben, nyilatkozatadásokban az amúgy még az itáliai média által sem egykönnyen becserkészhető sztárok tényleg mindenféle szépet és jót mondanak is a magyar fővárosban teendő villámlátogatásról, az alkalmi csapatunkkal vívandó meccsről, több mint erős a gyanú, hogy igazából fogalmuk nincs a talján elitalakulat tagjainak, de legalább is a zömüknek, hogy mi szerepel a szerdai programjukban. Na jó, azt azért tudhatják, hogy az otthoni edzés helyett repülőút, valamiféle kötelező-barátságos fellépés vár rájuk Budapesten (és nem Bukarestben), de hogy ez hatalmas örömmel töltené el őket, a labdarúgásnak nevezett taposómalom napi rutinjában villámtúrákra aligha vágyó profikat, nos legalábbis kérdéses.
Annak fényében különösen, hogy hétről hétre kiélezett küzdelmet folytatnak a hazai bajnokságban a dobogós helyezésért, mert miután a bajnoki cím esélye korán elszállt, már csak a második, de még inkább a harmadik hely megszerzése maradhatott meg komoly célnak. Annak viszont nagyon is, hiszen a dobogós pozíció egyfelől Bajnokok Ligája-indulást garantál a gárdának a következő idényre, másfelől a közkedvelt vezetőedző, a remek focistából lett kiváló szakember, Carlo Ancelotti tisztének megőrzését is eredményezné. Tudniillik már egy negyedik hely is gyengécske, trénerbuktató produkció lenne a világ egyik legjobb klubcsapatának számító, világsztárok seregét foglalkoztató lombard együttes részéről.
Amelynek tehát budapesti vizitje leginkább csak mi, a szuperfocitól és a szuperjátékosoktól sajnos alaposan elszoktatott magyarok örülhetünk, amikor a földkerekség kivételes tudású futballistáiból úgy egy tucatnyit felsorakoztató AC Milan vendégszereplését üdvözöljük.
Tessék csak belegondolni: az olaszok korábban több ízben is BEK-et, Bajnokok Ligáját, Világkupát, Európai Szuperkupát és még mi minden mást nyert csapata – a szervezők és a talján klub egybehangzó ígérete szerint – legerősebb összeállításában lép pályára a Puskás Ferenc Stadionban 19 órakor kezdődő mecs-
csen, ami annyit jelent, hogy láthatunk (egyes információk szerint mintegy 240 millió forintért) jó pár világbajnokot, olasz bajnokot és itáliai kupagyőztest, de Aranylabdásból is rögtön hármat. Merthogy az AC Milant erősíti a brazil játékmester Kaká, szintén világbajnok honfitársa, a varázslatos bűvészmutatványokra (is) képes Ronaldinho, és a korábban a világ legjobbját megillető címet ugyancsak kiérdemelt ukrán csatárklasszis, Andrij Sevcsenko. Aztán el ne feledkezzünk az egyetemes futball egyik legnagyobbjáról, a hátvédek hátvédjéről, a negyven-esztendősen is zseniális és elnyűhetetlen csapatkapitányról, Paolo Maldiniról, vagy a holland iskola kitűnőségéről, Clarence Seedorfról, aki négy különböző csapattal (az AC Milannal két ízben) háromszor is BL-t tudott nyerni. Aztán a taljánoknál szolgál – a nyárig mindenképpen – a modern kori labdarúgás egyik ikonja, a focitudás mellett – vagy előtt – hihetetlen (ön)reklámerővel is felruházott David Beckham. Az Amerikából Itáliába „visszaeurópaizálódott” angol csillag az egyik legnépszerűbb figurája a mai Milannak, s akkor még szót sem ejtettünk az „örökös” válogatott támadóról, „Pippo” Inzaghiról, aki 300-nál is több gólt szerzett eddig a rossonerók, vagyis vörös-feketék színeiben, vagy egy generációval visz-
szább menve az időben: a 19 éves brazil csatártehetségről, Alexandre Patóról, akire egészen bizonyos, hogy rendkívüli futballjövő vár.
Az említettek, meg az „elhallgatottak” meglehet nyűgnek érzik majd a gálameccset, de hátha a szakmai hiúság mégiscsak előtör belőlük, s megmutatják-felvillantják, milyen egy vérprofi „milanista”, ha tét nélkül, de a saját presztízs védelme szempontjából talán mégis fontosnak tekintett mérkőzésen játszik – több tízezer, nyilvánvalóan egyszersmind Milan-szimpatizáns magyar szurkoló előtt. S ha netán nekik nem lesz is annyira emlékezetes kiruccanás a szerdai, mint nekünk, a sportági csillagok őszinte híveinek, azért egyvalakinek bizonyos, hogy egy átlagos gálafellépésnél többet fog majd jelenteni a szerdai meccs: jelesül Kakának, tudniillik a brazil klasszis éppen aznap, tehát Budapesten ünnepli 27. születésnapját. Különleges ajándék gyanánt pedig hátha ő örvendeztet meg bennünket ez alkalomból nagyszerű játékkal. Ami azt illeti, Kaká járt már fővárosunkban évekkel ezelőtt, méghozzá a brazil válogatott tagjaként, mi több a válogatottunkkal vívott (s amúgy 4-1-es vendégsikerrel zárult) barátságos mérkőzésen még gólt is szerzett. Jó lesz őt és társait a Puskás-stadion gyepén látni, akármi lesz is a végeredmény. Persze – s ez így helyes – a magyar ligaválogatott tagjai fogadkoznak, hogy bár alkalmi, összeszokottnak semmiképpen sem nevezhető csapatról van szó esetükben, azért megmutatják, valamit ők is elsajátítottak ennek a csodaszép játéknak a tudományából. S mindebből akár egy élvezetes mérkőzés is kikerekedhet, mindannyiunk örömére.
A bizakodásra, hogy jó csapattól jó focit láthatunk, okot adhat Gelei Károlynak, az esemény főszervezőjének a hétközi, budapesti sajtótájékoztatón elhangzott kijelentése:
„Ha ma végigtekintünk a világ elitklubjain, megállapíthatjuk, hogy jelenleg az AC Milanban futballozik a legtöbb sztár, olyan  egyesület most, mint pár évvel ezelőtt a Real Madrid volt. A csapat  fellépése mindig nagyon sok embert vonz. Rengeteg meghívása van, így  nagyon nagy dolog, hogy el tudtuk hozni Budapestre.”
Mészöly Géza, az élvonalbeli játékosokból – meg az NB II-es Fradiból – összeállított magyar ligaválogatott szakvezetője húsz focistával készül a találkozóra. „Szerettük volna, ha valamennyi NB I-es klub ad játékost, de a Magyar Kupa visszavágói miatt a Győr, a Honvéd, a Siófok és az MTK  nem tudja elengedni a futballistáit. Mindenképpen olyan csapatot  szeretnék a pályára küldeni, amely éhes a sikerre, és meg akarja  mutatni, hogy Magyarországnak igenis vannak minőségi játékosai” – fogalmazott a Vasas trénere.
A szándékkal dőreség lenne vitatkozni, a végeredményt meg majd meglátjuk.
(Jamzon)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!