A kormány válságkezelő programja lehet, hogy nem a világ legjobb programja, de a „nyertesek országát” teremtheti meg – mondta Bajnai Gordon miniszterelnök az MSZP választmányának szombati ülésén Budapesten.
A miniszterelnök szerint nagyon sok fájdalommal jár a válságkezelés, de ha Magyarország nem halad a határozott, gyors cselekvés útján, egyre gyorsabb lehet a lecsúszás, az ország súlyos társadalmi, szociális, gazdasági válságba kerülhet. Az áldozatnak van értelme, mert a lemondás eredménnyel jár, az út végén, néhány év múlva magabiztosabb, erősebb, gyorsabban fejlődő Magyarország áll – hangsúlyozta a kormányfő. Meglehet, hogy a programnak nincs minden részlete úgy kidolgozva, mintha sokkal több időn állt volna rendelkezésükre – tette hozzá. Hangsúlyozta: abban hisz, hogy most a válság közepén gyors, határozott cselekvésre van szükség, és a meghirdetett program a cselekvésnek, a válságból való kilábalásnak, az ország megerősítésének programja. A miniszterelnök azt mondta, a program a nyertesek Magyarországát teremtheti meg, abból az országból, amely ma széttagolt, viszályokkal terhelt, és a veszekedésben, a bizalmatlanságban lefelé menő spirálba került.
Bajnai Gordon megismételte, hogy a program négy elemre bontható, az azonnali válságkezelő lépések mellett tartalmazza az egyensúlyteremtő, növekedésösztönző és bizalomhelyreállító intézkedéseket.
A legsürgetőbb feladatok között a munkahelyek megvédését emelte ki, és azt, hogy segíteni igyekeznek a vállalkozóknak, a bajba jutott devizahiteleseknek. A miniszterelnök szerint a rövid távú válságkezelés mit sem érne, hogy ha eközben nem tudnák stabilizálni az ország helyzetét hosszú távon. Kiemelte: az egyensúlyteremtés rövid távon nem jelenthet mást, mint kiadáscsökkentést. A magyar gazdaság az idén 6 százalékkal csökken, ezért, ha az ország tartani akarja a 3 százalékos hiánycélt, további kiadáscsökkentésre van szükség – tette hozzá Bajnai Gordon.
A miniszterelnök beszélt arról is, hogy Magyarországon az emberek többsége tudja és elfogadja, szükség van az ország gazdaságának kiigazítására, az egyensúlyteremésre, és hogy ezekért mindenkinek áldozatot kell vállalnia. Kitért arra, hogy a kabinet programja „nagyon nagy mértékben” segít roma polgártársainkon, hogy Magyarország fogadja magába a cigányságot, mert ország fejlődése e nélkül nem fenntartható. Utalt arra, hogy a kormány mandátuma csak egy évre szól, de néhány sorskérdéssel aktívan kell foglalkoznia.
Az MSZP választmánya szerint a kormánynak kezdeményezőbbnek kell lennie a szociális krízis megoldásában, igazságosabb teherelosztásnak kell érvényesülnie – mondta Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke a testület üléséről tartott sajtótájékoztatón. A választmány zárt ülésén a résztvevők egyhangúlag egyetértettek azzal, hogy a válság legfontosabb tanulsága, hogy az ország teljesítményétől nem független a szociális jólét – közölte Simon Gábor annak kapcsán, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök tájékoztatta programjáról a testületet.
Elmondta: a választmány központi kérdésnek tekintette a foglalkoztatást. Többen beszéltek arról, hogy több támogatást kell adni a kis- és középvállalkozásoknak, mivel ők lehetnek azok, akik a foglalkoztatás fenntartásával hozzájárulnak a gazdaság erősödéséhez. Közölte, a testület a szolidaritás és a tiltakozás kifejezésére egyperces néma felállással emlékezett meg a Tiszalökön megölt roma férfiról.
A Fidesz szerint egy felhatalmazás nélküli kormány felhatalmazás nélküli brutális megszorító csomagját hagyja jóvá az MSZP szombati választmányi ülésén, és ezzel a szocialisták végérvényesen magukra veszik ezt a csomagot – erről Cser-Palkovics András, az ellenzéki párt helyettes szóvivője beszélt szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten. Cser-Palkovics szerint az MSZP-csomag nem alkalmas a válság kezelésére, mert munkahelyellenes, legalább 200 ezer munkahelyet sodor veszélybe.
A kormány ötletszerűen, a szakemberekkel való egyeztetés nélkül nyúl hozzá a szociális rendszerekhez – mondta Ferge Zsuzsa szociológus szombaton az MTI-nek. A szakértő szerint számítani kell arra, hogy a megszorítások és a válság miatt nő majd az alkoholizmus és az öngyilkossági arány, és egyre több gyermek kerülhet állami gondozásba Magyarországon. Kérdés, hogy szabad-e
„hirtelen felindulásból” nagy rendszerekhez hozzányúlni. Így például a családi pótlék indexálásának kétéves befagyasztása még elfogadható, de a megadóztatása vagy a jogosultsági életkor leszállítása már problémákat vet fel – fűzte hozzá. Az eddigi számítások azt mutatják, hogy a reálkereset-csökkenés, a munkanélküliség növekedése és a megszorítások következtében a társadalom felének jövedelme átlagosan 20-25 százalékkal csökken – hangsúlyozta.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!