Észak-Korea elkezdte feldolgozni a jongbjoni atomerőműből származó,
elhasznált nukleáris fűtőelemeket, hogy atomfegyver gyártására alkalmas
plutóniumot nyerjen ki belőlük – jelezte az ország hivatalos
hírügynöksége.

A lépést nyilvánvalóan az váltotta ki, hogy az ENSZ megbüntette Phenjant az április 5-i rakétafelbocsátásért. Az atomfegyver gyártására alkalmas plutónium kinyerése „hozzá fog járulni a védelmi jellegű nukleáris elrettentő képesség növeléséhez, általa elhárítható az ellenséges erők egyre erősebb katonai fenyegetése” – jelentette ki a külügyminisztérium szóvivője, akit a KCNA hivatalos hírügynökség idézett.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) április 13-án elnöki nyilatkozat formájában elítélte a nagy hatótávolságú észak-koreai rakéta elindítását, amely Phenjan szerint műhold felbocsátását szolgálta, nyugati országok gyanúja szerint azonban rakétakísérlet volt. A szombati észak-koreai bejelentés néhány órával azután történt, hogy a BT konkrét büntetésül megjelölt három olyan észak-koreai céget, amelyek szerinte részt vettek a rakéta kifejlesztésében, illetve az indítás előkészítésében, és emiatt be kell fagyasztani külföldi javaikat.
A mostani lépéssel Phenjan megszegi azt a megállapodást, amelyet 2007 elején kötött a nukleáris leszerelés ügyében vele tárgyaló öt országgal. Ebben a megállapodásban vállalta, hogy lebontja minden nukleáris létesítményét, energiasegélyért és az ellene hozott büntetőintézkedések enyhítéséért cserébe. Elemzők szerint Észak-Koreának már most is van annyi „fegyverminőségű” plutóniuma (körülbelül 31 kilogramm), hogy abból legalább hat atombombát tud előállítani. Ebből a mostani  mennyiségből 6-8 kilogramm „fegyverminőségű” plutónium készíthető, amelyből egy vagy két újabb bomba állítható elő.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!