Válságos időket élünk, s jó tudni, hogy éppen most uniós nagyberuházások sora indul hazánkban. A remények szerint nagyjából két év múlva új villamosvonalat helyeznek üzembe Debrecenben. Egyik különlegessége, hogy a pálya hatvan százalékán a sínek közötti területet füvesítik, vagyis ez úgynevezett zöldpálya lesz.

A magyar pályázatok közül elsőként tavaly december végén hagyták jóvá Brüsszelben a debreceni villamoshálózat fejlesztési nagyprojektjét. Mit jelent ez a város számára? S hol is tart jelenleg a beruházás? – tudakolta a VH Pajna Zoltán alpolgármestertől.
– Debrecennek jelenleg egyetlen villamosvonala van, amely a pályaudvartól a Nagyerdőig szállítja az utasokat s most megépülhet a második is. A 2-es villamosvonal az északnyugati városrészt köti majd össze a városközponttal, ami több mint 70 ezer ember tömegközlekedését fogja megoldani. A számlálási adatok szerint a napi gépjárműforgalom ezen a „folyosón” több mint 35 ezer, s az ott most még buszos tömegközlekedést napi 32 ezer utas veszi igénybe. A fejlesztés révén ez utóbbi teljes egészben kiváltható lesz a villamosokkal, ugyanis új közlekedési koncepciót valósít meg a város; a villamos felváltja a buszokat, így azokra később már ezen a vonalon egyáltalán nem lesz szükség, csak a keresztező utakon. És talán sokan az autót is otthon hagyják majd, ebben az esetben ugyanis elsősorban a lakás és a munkahely, illetve a lakás és a szolgáltatások összeköttetését szolgálja a beruházás: a ’80-as években épült újkerti és a vénkerti két lakótelephez vezet majd a 2-es villamos. Ez a városközpontban, a Hunyadi utcánál csatlakozik majd az 1-es villamos vonalához és onnan közös pálya vezet a Piac utcán át a vasúti Nagyállomásig.
A beruházás legfőbb részeként megépül 7,8 kilométernyi új villamospálya, a szükséges alépítménnyel. Ennek a különlegessége az, hogy a 60 százaléka úgynevezett zöldpálya lesz, azaz a sínek között is füvesített. Az utak szélén, tulajdonképpen egy nyílt parkban járnak majd a villamosok a zöld szakaszokon. Összesen 12 akadálymentesített, megemelt szintű villamosmegállót kell kialakítani. A megállók felvezető rámpával és vakvezető „irányjelző” burkolattal készülnek – ez utóbbi a villamosmegállóban  pontosan a jármű ajtajához vezeti a fehér bottal járókat. A villamos padlózata és a peron egy síkban lesz, hogy akár babakocsival, akár tolókocsival könnyebb legyen be- és kiszállni. S a beruházás részeként létesül még két új áramátalakító, és át kell építeni a Debreceni Közlekedési Vállalat (DKV) javító és tárolóbázisát, a remízt is, hogy a 18 új, a régieknél 12 és fél méterrel hosszabb – 34 méteres – szerelvény beférjen oda, különben nem lehetne megoldani az új villamosok szervizelését.
Ami nagyprojekt költségeit illeti, azok összesen 17,6 milliárd forintra rúgnak. Az Európai Unió Kohéziós Alapjából származik az összeg 76,26 százaléka, a magyar kormány a Közlekedési Operatív Programból áll további 13,46 százalékot, míg a maradék 10,28 százalékot – valamivel több mint 1,8 milliárd forintot – a város önkormányzata fizeti majd ki.
A pálya kiviteli tervei még folyamatosan készülnek és alakulnak, ám napokon belül, április 30-án lezárul a tervezési szakasz. Ezután írjuk ki a pályaépítésre a tendert. És az elbírálásra kötelezően előírt 110 nap múltán, leghamarabb szeptemberben kezdődhet el a kiviteli munka. Ez minimum egy évet vesz majd igénybe; várhatóan 2010 szeptemberére-októberére fejeződik be. Ezzel tehát a pálya vélhetően magyar építői, mintegy kétszázan, egy évig biztos munkához jutnak. S ha jár majd a 2-es villamos, akkor 30-35 embernek ad munkát: a járművek vezetőinek és karbantartóknak.
Ám a projektünk „gyenge pontja” a villamos, mert a szerződés megkötésétől számítva 26 hónapon belül kell leszállítania a gyártónak a szerelvényeket. S a 18 jármű közbeszerzési eljárása még javában tart, így ha a nyertes nem vállalja majd a 26 hónapos határidő lerövidítését, akkor várhatóan
csak 2011 nyarán indulhatnak el a 2-es villamosok Debrecenben. Teljesen akadálymentesített és légkodicionált, belső kamerarendszerrel ellátott és – az üzelmeltetési költség csökkentésére – kis energiafogyasztású, azaz nagyon korszerű szerelvényeket kívánunk vásárolni. A gyártók pályázatait még most értékeljük. Arról, hogy hányan és mely cégek vállalkoznának a villamosok gyártására, azért nem szeretnék beszélni, mert a gazdasági válság a kiírás óta, amikor még 248 forint volt egy euró, alaposan megváltoztatta a forint árfolyamát. Így még változhat ez ügyben szinte minden. Épp a héten egyeztettünk a projektet felügyelő Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel arról, hogyan is kezeljük az árfolyam-kockázatot. Hiszen a projekt teljes összegének a bő kétharmadát teszi ki a beszerzés – a villamosoké, a síneké, az elektromos berendezéseké – sajnos euróban. Azaz a külföldi, vélhetően uniós gyártóknak is biztos munkájuk lesz. Az NFÜ hozzáállása most is támogató, így bizakodhatunk, hogy bő két év múlva  már a 2-es villamoson fognak utazni a debreceniek.vgp

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!