Minden túlzás nélkül állítom, hogy könnybe lábadt szemmel, sűrű, mély
sóhajtozások és szipákolások közepette szoktam olvasni azokat az
írásokat, amelyek azt a tejjel-mézzel folyó Kánaánt vázolják fel, amik
lehetnénk, ha nem tartoznánk az Európai Unió tagjai közé, mely unió
totálisan kizsigereli szegény, szerencsétlen, sokat szenvedett hazánkat.
Ám amibe be lehet lépni, abból ki is lehet lépni, ami persze nem ilyen egyszerű. A problémák többsége viszont sokkal régebbi keletű, egészen a rendszerváltozásig nyúlik vissza, ha nem régebbre.
Egyesek szerint nem is volt rendszerváltozás, mások úgy vélik, egy másodikra lenne szükség. Ezt nem tudom, de tény, hogy sokkal bölcsebben, előrelátóbban, nem csak a pillanatnyi érdekek figyelembe vételével kellett volna azt a bizonyos rendszert leváltani, már ha egyáltalán kellett volna (ez is egy vélemény), és akkor ki tudja, hol tartanánk ma.
Késő bánat, eb gondolat? Egy általam írt, még az alkotás korai fázisában lévő, és e témát taglaló hősköltemény néhány strófájával zárom irományom:
Az évek szállnak, mint szelíd hattyúk. / A jövő mit hoz? Ezt nem tudhatjuk. / Csúcsról lefelé egyre csak csúszunk, / Az árral szemben küszködve úszunk. / Késő a bánat, ezt beláthatjuk. / Vesztesek lettünk, immár bősz hattyúk.Méhes János, Szeged
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!